A fesztivál Budapesten és 10 vidéki városban zajlott, 250-nél is több vetítéssel és háttérbeszélgetéssel.
Október 16-tól véget ér a türelmi időszak: egységesen 25 ezer forintos pótdíjat kell fizetnie annak, aki jegy vagy bérlet nélkül száll fel a MÁV-csoport elővárosi járataira. A digitális fejlesztéseknek és az új tarifarendszernek köszönhetően ma már szinte bárhol és bármikor megvásárolható az utazáshoz szükséges jegy, így a vasúttársaság szigorítja az ellenőrzést. A korábbi, mérsékelt fedélzeti pótdíj megszűnik, a szabálytalanságok száma pedig már most is drasztikusan csökkent.
A MÁV-csoport járatain tavaly ősztől kötelező a jegyelővétel Budapest elővárosi zónájában, a vonatokra természetesen csak érvényes jegy vagy bérlet birtokában lehet felszállni. Korábban, ha valaki a jegyellenőrzéskor, azaz még a fedélzeten fizetett pótdíjat, alacsonyabb összeggel számolhatott, mintha ezt utólag, csekken tette volna meg.
Ezt a különbséget korábban az indokolta, hogy még nem állt rendelkezésre annyi önkiszolgáló jegyvásárlási lehetőség, mint manapság. Az ország- és vármegyebérletekre épülő új tarifarendszerrel azonban nemcsak olcsóbbá vált a MÁV-csoport járatain történő utazás, de a jegy- és bérletvásárlás is jóval egyszerűbb lett, hiszen az országszerte telepített jegykiadó automatákon túl már a mobiltelefonos applikációinkon keresztül is bárhol és bármikor megvásárolhatók a kedvező árú jegyek vagy bérletek.
Ezt a fejlesztést követően tehát – a budapesti, helyi közlekedéshez és a HÉV-hez hasonlóan – a MÁV-csoportnál is egységesen 25 ezer forint lesz a pótdíj összege annak, aki jegy vagy bérlet hiányában kezdi meg az utazását, és nem jogosult ingyenes utazásra.
A felkészülési időszak október 16-án lejár. Mostantól egységes összegű pótdíjakkal kell számolni a bliccelésnél.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha otthon marad a megvásárolt bérlet és pótdíjat kellene fizetni, akkor 2600 forintért utólagosan is bemutatható a meglévő, a büntetés idejében érvényes bérlet.
A kötelező jegyelővételi zónába bevont vasúti vonalszakaszok listája:
- 1-es vonal: a Déli, illetve Keleti pályaudvar és Győr,
- 2-es vonal: a Nyugati pályaudvar és Esztergom, illetve Rákos és Esztergom,
- 30a vonal: a Déli pályaudvar és Székesfehérvár, illetve Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár,
- 40a vonal: a Déli pályaudvar és Pusztaszabolcs,
- 70-es vonal: a Nyugati pályaudvar–Vác–Szob,
- 71-es vonal: a Nyugati pályaudvar–Veresegyház–Vác,
- 80a vonal: a Keleti pályaudvar és Hatvan,
- 100a vonal: a Nyugati pályaudvar és Szolnok,
- 120a vonal: a Keleti pályaudvar és Nagykáta,
- 142-es vonal: a Nyugati pályaudvar és Pestszentimre között.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







