A Ford világszerte több mint 850 ezer járművet hív vissza tűzveszély miatt, az 1,5 literes EcoBoost motor hibája okán.
Egyre közelebb a zöld lámpa: kulcsfontosságú gyorsforgalmi út épülhet meg a magyar vidéken, erre sokan vártak már
A Nemzeti Koncessziós Iroda feltételes közbeszerzési eljárást indított egy mintegy 41 kilométer hosszú gyorsforgalmi út megépítésére és üzemeltetésére Vas vármegyében. A beruházás koncessziós konstrukcióban valósulhat meg: a kivitelező saját forrásból építené meg az utat, befektetése pedig az üzemeltetési időszak alatt térülne meg.
A közbeszerzési felhívás az európai uniós közbeszerzési portálon jelent meg, amelyre elsőként az ugytudjuk.hu hívta fel a figyelmet. Az eljárás célja olyan koncesszor kiválasztása, aki vállalja a beruházás teljes finanszírozását, és cserébe az üzemeltetési jogok alapján, állami kifizetések formájában kapja vissza a pénzét.
A tervezett gyorsforgalmi útszakasz Kőszeg, Szombathely és Körmend városokat kötné össze. Szombathely térségében az M86-os, Körmend közelében pedig az M80-as gyorsforgalmi útra csatlakozna rá.
Lázár János építési és közlekedési miniszter tavaly decemberben jelentette be a kormány döntését egy, Vas vármegyét átszelő új útszakasz megépítéséről. Akkor 350–360 milliárd forintos beruházási költséget említett, és úgy fogalmazott, hogy a projektet "adófizetői pénzből" valósítják meg. A mostani közbeszerzési kiírás szerint ugyanakkor nem autópálya, hanem gyorsforgalmi út épülne, amelynek kivitelezését kezdetben nem közvetlenül állami forrásból, hanem koncessziós konstrukcióban finanszíroznák. A pályázóknak ajánlatukban kell megjelölniük, milyen feltételekkel vállalnák a beruházás megvalósítását.
A felhívás nem tartalmazza egyértelműen a koncesszió időtartamát, de a gyakorlat alapján várhatóan a megszokott, körülbelül 35 éves időszakról lehet szó. Ez alatt a nyertes vállalkozó gondoskodna az útszakasz fenntartásáról és üzemeltetéséről, miközben az állam a koncessziós szerződés teljes időtartama alatt rendszeres kifizetésekkel térítené meg a befektetését.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hazai autópálya-hálózat jelentős része jelenleg az MKIF Zrt. kezelésében van. A társaság 2022-ben szerezte meg 35 évre a magyarországi autópályák többségének üzemeltetési jogát, és a közelmúltban az M6-os autópálya is a portfóliójuk részévé vált. Ennek fényében kérdéses, hogy az új útszakasz üzemeltetését más piaci szereplő elnyerheti-e. A közbeszerzési eljárásban való részvételre március 2-ig lehet jelentkezni. A beérkezett pályázatokat a határidő napján bontják fel.
Címlapkép: Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







