Különjáratot indít a Wizz Air a Ferencváros soron következő, Braga elleni Európa-liga-mérkőzésére, megkönnyítve a szurkolók kiutazását a portugáliai összecsapásra.
Rejtélyes lezárások jelentek meg a magyar erdőkben: erről jobb ha tudsz, nagyon nem oké, ami történik
Nem tudni, kik rakták ki a piros-fehér szalagokat, de az egészen biztos, hogy nem a Bükk erdeit felügyelő erdőgazdaság. Épp ezért most a kirándulók, a természetjárók segítségét is kérik.
Rejtélyes piros-fehér szalagok jelentek meg a bükki erdőségek némely részén, és egyelőre senki sem tudja, hogyan és miért kerültek oda - erről a Mozgásvilág számolt be egy Tiktok-videóban. Mint elmondták, a piros-fehér szalagok, melyek sokaknak másmilyen lezárásokról jól ismertek lehetnek, nemrégiben jelentek be az Egererdő Zrt. illetékességi területén.
Csakhogy a rejtélyt tovább fokozza, hogy a szalagokat egészen biztosan nem az erdőgazdaság tette ki oda, ahol most vannak: mint a videóból is kiderült, az Egererdő soha nem használ lezárásokra olyan szalagokat, amilyeneket most láthatnak a kirándulók. Helyettük egy piros szalagot szoktak kitenni, melyen rajta is van, hogy Egererdő Zrt. - egyértelműen jelezve, hogy a lezárásokat ők rendelték el valamilyen munkálat miatt.
@mozgasvilag.hu ♬ eredeti hang - Mozgásvilág
Az Egererdő olyankor teszi ezt ki, ha az adott erdőterületen fakitermelés, vadászat vagy valamilyen sportverseny van éppen, vagyis ez egyértelműen jelzi a kirándulóknak, melyik részeket érinti a lezárás.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Azt egyelőre az erdőgazdaság sem tudja, hogy kik és miért helyezték ki a piros fehér-szalagokat. Arra kérik a kirándulókat és kikapcsolódókat, hogy ha ilyen piros-fehér szalagot látnak, azt e-mailben jelezzék - helyszínnel együtt - az Egererdő Zrt.-nek.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







