A valós idejű, folyamatos hanginterakció olyan gördülékeny párbeszédet tesz lehetővé, amit szöveges formában nehéz elérni.
Az adventi időszaktól új néven és jóval több szolgáltatással vehető igénybe a MÁV-csoport térképes útvonaltervező és járatinfó szolgáltatása.
A vasúttársaság közlése szerint az egykori EMMA mostantól a tavasszal bemutatott új applikációhoz illeszkedő MÁVPlusz néven üzemel tovább, így a weboldal is a mavplusz.hu címen érhető el. Természetesen a régi elérési útvonalak is élnek: a korábbi címeket átirányították az új webhelyre, így minden utasunk automatikusan az új szolgáltatásokhoz férhet hozzá.
Az év elején tett 10 miniszteri vállalás egyike a közlekedési társaság új okostelefon-alkalmazásának elindítása volt, amelyet tavaszra megvalósítottunk. A MÁVPlusz applikáció fejlesztése azóta is folyamatos, néhány hetente újabb és újabb szolgáltatással bővül, hogy az év végére ne csak elérje, de meg is haladja a régi app szolgáltatási kínálatát és színvonalát.
Okostelefonos és webes utastámogató felületeinket a jövőben egységes márkanév alatt MÁVPlusz szolgáltatásként fejlesztjük tovább: a meglévő funkciók folyamatosan frissülnek, hamarosan pedig további közlekedési szolgáltatókkal és új, hasznos funkciókkal is bővülnek.
A megújulás leghangsúlyosabb eleme, hogy az utasaink látványosabb, több valós idejű adattal rendelkező térképes felülettel találkozhatnak a járatinformációs felületen. A térképen különböző vonatnemek egyedi vizuális megkülönböztetést kaptak, a vonatokat jelölő sötétkék piktogram köré a vonatnemre jellemző körvonal jelenik meg (például InterCity esetén sötétkék szín, vagy zónázó vonat esetén sárga). A járműikon jobb felső sarkában látható piros pont egyértelműen mutatja, ha egy járat a késési biztosítással kompenzált, 20 perces késési határt meghaladja, így az utas jogosulttá válik a menetjegy 50%-ának visszatérítésére.
Mint írják: mobiltelefonon útvonalat a MÁVPlusz alkalmazással érdemes tervezni, de a weboldalon is lehetséges. Itt elég csak a célállomást beírni, mert a kiindulási pontot a rendszer automatikusan a jelenlegi helyzetünk alapján tölti ki, amennyiben előzetesen engedélyeztük a helymeghatározást – ekkor megjeleníti a közeli megállókat és állomásokat is. A tervezéskor a kiindulási hely természetesen megváltoztatható más kívánt címre, állomásra is a ’jelenlegi helyzet’ átírásával a ’honnan’ mezőben. A MÁVPlusz térképes felületén valós időben követhetjük a környékünkön közlekedő járatokat.
A frissítéseknek köszönhetően az utasok még több információt kapnak, mint korábban: ha egy járművet megérintünk mobiltelefonon (MÁVPlusz vagy webböngészős használatkor), vagy fölé húzzuk a kurzort a számítógépen, láthatjuk a járművek pályaszámát, a buszok rendszámát, az aktuális sebességet, a következő megállóhelyet, a közösségi közlekedési járművek rajongói pedig még a jármű gyártóját vagy típusát is megnézhetik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha számítógépen a járatra kattintunk, vagy okostelefonon megnyomjuk a ’Menetrend’ gombot, akkor a járat részletes menetrendi adatai jelennek meg. A megállókra kattintva felugró információs ablakok szintén új és informatívabb megjelenést kaptak.
A weboldalon a ’Menetrendek” menüpont bármely járat vagy viszonylat menetrendje megkereshető. Kereshetünk viszonylatszám vagy járatszám alapján, és szűrhetünk szolgáltató (pl. MÁV, HÉV, GYSEV, BKK, vagy más helyi szolgáltatók) vagy modalitás (busz, vonat) szerint is.
címlapkép: MÁV
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







