2025-ben összesen 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat, derül ki a MÁV-csoport kiadott közleményéből.
Felsővezeték-szakadás és a téli útviszonyok miatt csütörtökön órákra akadozott a vonatközlekedés Bükkösd és Abaliget között, a késve érkező pótlóbuszok pedig sok pécsi és Budapest felé utazó utasnak okoztak jelentős késést és bizonytalanságot.
Csütörtökön komoly fennakadások alakultak ki a pécsi vasútvonalon: Bükkösd és Abaliget között a felsővezeték leszakadása miatt teljesen leállt a vonatközlekedés. Az érintett szakaszon pótlóbuszokat rendeltek el, ezek azonban a téli útviszonyok és a lassabb közúti forgalom miatt a szokásosnál később érkeztek meg, ami több járat utasainak okozott bizonytalanságot és hosszabb várakozást.
A Mávinform tájékoztatása szerint Bükkösd és Abaliget között a felsővezeték leszakadása miatt nem közlekedhettek a vonatok, ezért vezették be az autóbuszos pótlást. Egy érintett utas elmondása alapján a 14:43-kor Pécsről Dombóvárra induló személyvonat Bükkösd után a nyílt pályán állt meg, az utasok pedig fűtetlen kocsikban voltak kénytelenek várakozni. A szerelvényt később dízelmozdonnyal visszahúzták a bükkösdi állomásra, ahol azt a tájékoztatást kapták, hogy nem lesz pótlóbusz, mert a Volán nem tud járművet biztosítani. Úgy tudták, hogy a vonatot visszahúzzák Pécsre, arról viszont nem kaptak egyértelmű információt, hogyan folytathatják az útjukat.
Az üggyel kapcsolatban megkeresett MÁV közölte: csütörtök kora este Bükkösd és Abaliget között valóban leszakadt a felsővezeték, és az Országos Haváriaközpont azonnal megkezdte a pótlóbuszok mozgósítását. A vasúttársaság szerint a téli útviszonyok és a lassabb közúti közlekedés miatt a buszok a megszokottnál hosszabb idő alatt érkeztek meg az érintett állomásokra - írta a Telex.
A MÁV tájékoztatása alapján a személyvonat a felsővezeték-szakadás miatt a nyílt vonalon kényszerült megállni, majd dízelmozdonnyal vontatták vissza Bükkösdre. A társaság hangsúlyozta, hogy amíg a vonatot nem húzták be az állomásra, a felsővezetéki táplálás hiánya miatt az elektromos fűtést nem tudták működtetni a szerelvényen, ezért az utastér és a vezetőfülke fokozatosan lehűlt. Közlésük szerint Bükkösd állomáson már ismét biztosították az áramellátást és a fűtést a villamosmozdonyról. A MÁV visszautasította azt az állítást, hogy ne biztosítottak volna pótlóbuszt az utasoknak, állításuk szerint a járművek kizárólag a kedvezőtlen útviszonyok miatt érkeztek később Bükkösdre.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egy másik utas arról számolt be a lapnak, hogy a 17:14-kor induló Mecsek InterCityvel szeretett volna Pécsről Budapestre utazni. Elmondása szerint a járatot először törölték, és azt közölték, hogy vonat helyett pótlóbuszokat indítanak. Mivel a buszok nem érkeztek meg időben, később azt jelentették be, hogy mégis elindul a vonat, de csak Szentlőrincig közlekedik. Az utas beszámolója szerint ott a pótlóbuszok szintén késve futottak be, és csak Dombóvárig vitték az utasokat. Dombóváron szálltak át a Budapestre tartó Mecsek InterCityre, amely – a tájékoztatás szerint – addig nem indult tovább, amíg az utolsó pótlóbusz utasai is meg nem érkeztek.








