A jövő hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni.
Óriási bajban a BKK, rengeteg adósságot görgetnek: félő volt, hogy üzemanyagot sem kapnak a buszok
Budapest a pénzügyi válság szélén áll: a közlekedési cégek 90 milliárd forintos adóssághegyet görgetnek maguk előtt, miközben a kormány visszatartja az állami támogatást. A kritikus helyzetet jól mutatja, hogy az év végén a MOL majdnem leállította a fővárosi buszok üzemanyag-ellátását.
A Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) összesen mintegy 90 milliárd forintnyi adóssággal, banki kötelezettséggel, valamint adó- és számlatartozással küzd. Ez az összeg tartalmazza a decemberben elhalasztott 8 milliárd forintos fizetési kötelezettséget is - írja a Népszava.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy december 30-án a MOL közölte: felfüggeszti a buszflotta üzemanyag-ellátását, mert a budapesti tartozások meghaladták a vállalat által vállalható kockázati szintet. Az olajipari nagyvállalat végül elfogadta a BKV ígéretét, hogy január 5-ig rendezi kötelezettségeit - ismertette Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója.
A központi költségvetés tavaly nem folyósította Budapestnek a közösségi közlekedésre járó, 12 milliárd forintos normatív támogatást. Ezt az összeget a főváros tartozásaként tartják nyilván, jóllehet valójában az azonnali jogvédelem miatt be nem fizetett szolidaritási hozzájárulás ellenértékéről van szó.
Kiss Ambrus szerint a 12 milliárd forint alig a teljes üzemeltetési költség mintegy 4 százalékát teszi ki. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Debrecen 5 milliárd forintot kapott hasonló feladat ellátására. A főigazgató számításai szerint a budapesti tömegközlekedés fenntartása 2026-ban már 190 milliárd forintba fog kerülni. Úgy véli, legkésőbb április 13-áig rendezni kell az önkormányzati finanszírozás kérdését.
A főváros folyószámla-egyenlege jelenleg 15,3 milliárd forintos mínuszban van. Kiss Ambrus bízik abban, hogy a rendelkezésre álló, 40 milliárd forintos folyószámlahitel-keret elegendő lesz a márciusi iparűzési adóelőleg beérkezéséig. Ezt az időszakot azonban tovább nehezíti, hogy esedékessé válik a szolidaritási hozzájárulás 11,7 milliárd forintos első részlete, hacsak erre vonatkozóan nem kérelmeznek ismét azonnali jogvédelmet.
A decemberre előírt, 6,3 milliárd forintos befizetési kötelezettségre első fokon nem kaptak halasztást, ugyanakkor a Magyar Államkincstár eddig még nem érvényesítette követelését. Budapest a 2026-ra megállapított szolidaritási hozzájárulás mértékét is vitatja, és az ügyet jogi útra tereli. Eközben a már jóváhagyott béremelések további 16–17 milliárd forintos többletkiadást jelentenek a fővárosi költségvetés számára.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az önkormányzati rendszer átalakításáról Navracsics Tibor közigazgatási miniszter várhatóan márciusban egyeztet majd Karácsony Gergely főpolgármesterrel; addig hivatalos konzultáció nem zajlik a témában. A Gubacsi híd felújítása kapcsán – amelynek vasúti szakaszáért Lázár János szerint az állam, a közúti részéért pedig a főváros felel – Kiss Ambrus elmondta: még a tervezési pályázat kiírásához is szükség lenne a jelenleg elakadt európai uniós forrásokra.
A rendkívüli hideg miatt január elején elrendelt vörös kód óta mintegy 400 hajléktalan embert fogadtak be a budapesti menedékhelyek a korábban ott tartózkodók mellett. Míg korábban naponta átlagosan két új jelentkező érkezett, januárban ez a szám napi 40 főre emelkedett, bár többségük estéről estére visszatérő, ismert ellátott. Az éjjeli menedékhelyek és krízisszállások este 6 és reggel 8 óra között üzemelnek, nappali benntartózkodásra nincs lehetőség. A fővárosi hajléktalanellátó intézmények már a havazás előtt is teljes kapacitással működtek.
Címlapkép: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







