A MÁV március 14-től elindította a kiránduló szezont, extra vonatokkal a Balaton, a Börzsöny és a Tisza-tó felé. A vasúttársaság a kerékpárszállítási kapacitásokat is jelentősen...
Ugyan folyamatosan csökken a Balaton környéki szabadstrandok száma, azért még akad belőlük bőven. Főleg azért érdemes felkutatni őket, mert idén ismét drágultak a jegyárak, a legdrágább balatoni strandbelépő 1700 forint. Rengeteget spórolhat, aki figyelmes.
Habár az időjárás ezen a hévégén nem éppen a megszokott július közepi arcát mutatja, a magyarok utazási hajlandósága viszonylag magas, és tízből négy magyar nem fél a járvány utáni turisztikai utazásoktól. Úgy tűnik egyértelműen a Balaton idén a legnépszerűbb belföldi úti cél, özönlenek az emberek a magyar tenger partjára - derült ki egy felmérésből.
Nem is csoda, hiszen ma már rengeteg szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget nyújt a térség, sőt, komoly strandgasztronómiai élményekkel is gazdagodhatnak az idelátogatók.
De mégis hova?
A strandbelépők árai azonban évről évre folyamatosan emelkednek mint ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, jórészt az önkormányzatok extra terhei, valamint a járványügyi védekezés plusz költségei miatt. Vannak azonban szép számmal ingyenes strandok is a tó környékén, igaz ezek nagyrész a Budapesttől távolabb fekvő déli parszakaszon, ám nem lehetetlen találni viszonylag közeli szabadstrandot sem.
Itt van mindjárt a balatonakarattyai Gumirádli szabadstrand, mely mindössze 94 kilométerre van a fővárostól, és ha nem a legnagyobb csúcsforgalomban indulunk útnak, egy laza óra alatt lent lehetünk kocsival. A strandon büfé, fagyizó, homokozó, fából készült mászóka és hinta található, és vízi mentő szolgálat is - írja a Csodálatosbalaton.
Szintén nem kell sokat autóznia annak aki a balatonkenesei Alsóréti szabadstrandot választja, ahol ingyenes mosdó és öltöző működik, sőt, a parkolás is ingyenes. Nyugodt, családias környezetével igazán kellemes strandolást kínál.
Balatonvilágos is mindössze 93 kilométerre van Budapesttől, ahol az Alsóréti szabadstrand senkinek nem fog csalódást okozni. Gyerekeknek homokozó, a kerékpárral érkezőknek ingyenes biciklitároló áll rendelkezésükre. A víz fokozatosan mélyül, és nagyon tiszta.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kicsit ugyan már messzebb van Szántód, 119 kilométer, ám itt két ingyenes strand is várja a látogatókat: a Rigó utcai szabadstrand és Juhász Gyula utcai szabadstrand (Beach Party).
A szintén nem túl messzi Zamárdiban pedig egyenesen 7 szabadstrand van, mint kiváló:
- Nagystrand (Bácskai utcai)
- Jegenye téri szabadstrand
- Táncsics utcai szabadstrand (T-Beach)
- Kiss Ernő utcai szabadstrand
- Keszeg utcai szabadstrand
- Klapka utcai szabadstrand
- Gyöngyvirág és Pipacs utcai szabadstrand
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







