A vidéki benzinkutak egyre több helyen vezetnek be mennyiségi korlátozásokat, miután késik az üzemanyag‑utánpótlás
November közepe óta nőnek folyamatosan az üzemanyagárak: a 95-ös benzin literje 375 forintba kerül átlagosan, a gázolaj átlagára pedig 394 forintra emelkedett. Néhány hét múlva imét drágulás jöhet: 10-15 forinttal nőnek majd a literárak várhatóan a kutakon.
A védőoltások megjelenésével elkezdődhet a kilábalás: ez hajtja fel az üzemanyagárakat akcinák megjelenése, az RTL Híradónak nyilatkozó elemző, Pletser Tamás szerint: a Brent típusú nyersolaj hordóját 53,3 dollárért adták hétfőn. Utoljára tavaly márciusban került ennyibe hordója, míg ősszel volt olyan időszak, hogy 37 dollárra ment le az ára. Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője szerint a hazai üzemanyagárak emelkedésére is lehet számítani a következő hetekben.
2021-ben további jelentős üzemanyagárdrágulás is prognosztinálható, hiszen a kereslet tavaly visszaesett 2019-hez képest: tavalyelőtt 100, 2020-ban pedig 92 millió hordó volt a napi olajfogyasztás világszerte. A szakértők szerint a kereslet növekedésére az idei év második felében lehet majd számítani, és ez drágulással jár majd - hazánkban is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







