Egy brit férfi a vonatjáratai késéséből származó kártérítésekből finanszírozott luxusnyaralást édesanyjának Tenerifén.
Érdemes még jóval a nyaralás előtt ellenőrizni útlevelünk lejárati dátumát, mert a gyorsított eljárásban ígényelt úti okmányokra a gatyánk is rámehet.
Évről évre magyarok tízezrei hagyják az utolsó pillanatra lejárt útlevelük cseréjét - tudta meg a Pénzcentrum a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) friss adatsorából.
A statisztikák szerint a 2013-ban kiállított 423266 darab útlevélnek 10,9 százaléka, a 2014-ben igényelt 404164 darabnak 8,9 százaléka, míg a 2015 első negyedévében elkészített 86686 darab okmánynak a 8,5 százaléka volt gyorsított eljárásban igényelt okmány (mindhárom gyorsított eljárástípust figyelembe véve).
Közülük a legtöbben a soron kívüli, vagyis a 7 napos ügyintézési időt választották, míg jóval kevesebben voltak azok, akik már 3 napon belül a kezükben akarták tartani friss úti okmányukat. Bár a gyorsított igénylések eloszlását tekintve évek óta az utolsó helyen áll, még így is akadt 2014-ben 4540, 2015 első negyedévében pedig már 971 olyan magyar, akinek azonnal, tehát egy napon belül kellett az útlevél.
Pedig nem olcsó mulatság! A soron kívüli (7 nap) útlevél 19 ezer, a sürgősségi (3 nap) 29 ezer, míg az azonnali (1 nap) igénylés 39 ezer forintba kerül. Ezen felül számolni kell még a normál, 20 napos eljárásban alkalmazott díjtételekkel is; az illeték díja érvényességi időtől és kortól függően 2500 és 14 ezer forint között mozog.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bár a feledékenységre már így is a gatyánk rámehet, az viszont mindenképp jó hír, hogy a KEKKH tájékoztatása szerint
Végezetül jó tudni, hogy a normál eljárás keretében benyújtott kérelmeket is lehet utólag, akár 3 vagy 7 napos gyorsított eljárásra módosítani. Ezt az ország valamennyi okmányirodai ügyfélszolgálatán, illetve a megújult Kormányablakokban kérelmezhetjük. Az azonnali útlevéligényeket viszont mindenképp a KEKKH személyes ügyfélszolgálatán kell megtenni.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.







