Csupán 15 százaléka van hazai kézben a jelenleg érvényes közel 9000 szabadlmi oltalomnak, Magyarország ebben a tekintetben messze a nyugat-európai átlag alatt található - írja a Napi Gazdaság.
Az Európai Szabadalmi Egyezményt létrehozó 14 nyugat-európai országban például átlagban 160 szabadalmi bejelentés jut egy lakosra, hazánkban ez a szám ennek felénél is kevesebb. A fejlett államok GDP-jük 3-4 százalékát fordítják kutatási-fejlesztési (k+f) célokra, mi csupán 0,6-0,7 százalékot.
Bretz László, a Magyar Szabadalmi Hivatal iparjogvédelmi ügyviteli főosztályának vezetője szerint a számok jól tükrözik a magyar gazdaság és k+f nehéz helyzetét, valamint azt is, hogy nem használjuk ki tudatosan az iparjogvédelem által nyújtott lehetőségeket.
A szabadalmi jogot bejelentő szabadon választhat, hogy mely országban kíván szabadalmi oltalmat szerezni. Ha más országokban is, megteheti ezt külön-külön az egyes államokban, vagy pedig az MSZH-nál (az Európai Szabadalmi Egyezményhez tartozó 31, illetve az ENSZ keretén belül működő Szabadalmi Együttműködési Szerződés 137 országa esetén).
Az eljárás során különböző díjakat kell megfizetnünk, azonban ha a bejelentést olyan magánszemély teszi, aki azonos a feltalálóval, itthon díjkedvezményben részesülhetünk.A külföldi szabadalom megszerzésére egyébként állami támogatásra is lehet pályázni a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál.

A nemzeti úton érkező szabadalmi bejelentések száma nem éri el évente az ezret, azonban tavaly megállt az évek óta tapasztalható csökkenés, a belföldi szabadalmi bejelentések száma 715 volt, s ez 2,3 százalékkal magasabb a 2005-ös adatnál. A magyar egyetemi tudásközpontok, akadémiai kutatóhelyek, kis- és középvállalkozások mindössze évi 200 szabadalmi bejelentéssel szerepelnek a listán.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ez az alacsony iparjogvédelmi aktivitás Bretz László szerint összefüggésben áll azzal, hogy Magyarországon nem elég intenzív a k+f tevékenység, valamint hogy sokan nem érzik a szabadalmi oltalom fontosságát.
A nemzeti szabadalmi bejelentések esetében tapasztalható folyamatokkal ellentétes tendenciát mutatnak a nemzetközi együttműködés keretében Magyarországot, mint a szabadalmi oltalomszerzés egyik területét megjelölő bejelentők száma tovább emelkedett.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








