10 °C Budapest

Megint nem jött össze Magyarországnak - nevezni tudni kell...

Pénzcentrum
2007. december 7. 16:00

Mint arról már korábban hírt adtunk, hazánk is nevezett az Európai Vállalkozási díjra, melynek nyerteseit a tegnapi napon hirdették ki Brüsszelben. Tavaly még a jelöltek közé sem jutottunk be, idén ez még sikerült, díjat azonban már nem kaptunk.

A díjra öt kategóriában lehetett nevezni, egy-egy országból két jelölttel. Összesen 48-an szálltak harcba a végső körben, közülük az alábbi kezdeményezéseknek sikerült elvinni a pálmát.


A zsűri nagydíját, vagyis az Európai Vállalkozás 2007 díjat egy spanyol kezdeményezés tudhatja magának, a bilbaoi üzlethelyiségek használatának fejlesztéséért. A harmadik kategóriában tehát nem született díjazott, mivel mindkét jelölttel az a probléma akadt, hogy mivel nemzeti, és nem regionális kezdeményezések, ezért nem voltak alkalmasak a jelölésre.

A 13 legjobb közt Magyarország!

A Széchenyi kártya konstrukciója volt ezek közül az egyik jelölt, míg a másik egy észt projekt, amely a egy cégregisztrációs portált nevezett be, melynek köszönhetően 12 perc alatt céget lehet alapítani anélkül, hogy ki kellene mozdulnunk otthonunkból.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Annak ellenére, hogy ugyan díjjal nem jutalmazta tehát a zsűri a jelölteket, kiemelték, hogy mindenképpen követendő példát állít ez a két gyakorlat, az adminisztratív terhek csökkentése esetén.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?