Ráfázhatnak az áfa-emelésre az uniós pályázók

Pénzcentrum
2009. február 19. 08:15

Az áfa tervezett három százalékpontos növelése olyan többlet- terhet róhat az uniós pályázatokon fejlesztési pénzt elnyert önkormányzatokra, amelyeket képtelenek finanszírozni. Emiatt a helyhatóságok Bajnai Gordon szakminiszterhez fordulnak, és arra kérik, találjon megoldást.

Levelet ír a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszternek, amiben jelzi: a tervezett 3 százalékpontos áfa-emelés miatt uniós fejlesztések kerülhetnek veszélybe - mondta Zongor Gábor főtitkár. A közösségi pénzeket elnyert helyhatóságok beruházásaik költségvetését 20 %-os kulcs mellett készítették el, és ehhez igazították az önrészt is. Ha magasabb lesz az áfa, a projektre rakódó plusz- terhet a helyhatóságoknak kell előteremteniük. Egy 1,2 milliárdos program esetében ez 30 millió forintot jelent.

Zongor azt is elmondta: ismét előveszik azt a javaslatukat, hogy a kormány gondolja át az önkormányzatok és az általános forgalmi adó kapcsolatát. Szerinte jelen pillanatban azzal, hogy bizonyos önkormányzati fejlesztések az áfa-körbe tartoznak, az állam saját magának oszt vissza pénzt, azaz egyik zsebéből a másikba rakja a forrást. Ez egy olyan belső elszámolás, ami csak bonyodalmakat okoz - tette hozzá.

Ha valóban megvalósul az áfa-emelés, és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a már leszerződött uniós pályázatok esetében nem módosít a feltételeken, olyan többletterhek rakódhatnak a helyhatóságokra, amelyek akár programok leállításához vezethetnek - állítja Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda vezérigazgatója. Hozzátette, a szükséges önrész akár 30-60 %-kal is megnövekedhet. Ez különösen azoknak okoz pénzügyi problémát, akik magasabb, például 30 %-os saját erővel nyertek támogatást. De a jövőbeli fejlesztéseknél is lehetnek gondok, hiszen a magasabb áfa miatt eleve több pénzzel kell beszállniuk az érintetteknek. Szerinte egy lehetséges megoldás, ha az NFÜ lehetőséget biztosít a már leszerződött projektek átdolgozására.

Az NFÜ szerint az alacsony infláció, illetve elsősorban a járulékcsökkentés ellensúlyozó hatása miatt nem számol a beruházások érdemi drágulásával, vagyis azzal, hogy az áfa-emelés az uniós projektek megvalósítását kedvezőtlenül befolyásolná.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?