Korlátlan marad a készpénzes fizetés, miután a képviselők döntöttek a vállalkozásokat korlátozó egyes törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről. A frissen elfogadott adótörvényekben ezen kívül még két területen javasoltak változtatást: a napi standolási kötelezettség módosítására és a házipénztárak készpénzállományának korlátozásának megszüntetésére.
A napi standolás megszüntetésére vonatkozó javaslat szerint májusig bírságmentes átmeneti időszakot kellene alkalmazni, addig pedig egy havi rendszerességű nyilvántartási rendszert kell kidolgozni a vendéglátósok számára.
A negyedmilliós készpénzfizetés eltörlését sem övezte különösebb vita, a vállalkozások továbbra is készpénzben fizethetik a 250 ezer forint feletti vásárlásaikat. A képviselők figyelembe vették a válságot és azt, hogy például az építőiparban annyira megrendült a bizalom egymás iránt, hogy többmilliós megrendeléseket is csak akkor végeznek el, ha az ellenértéket készpénzben kifizeti a megrendelő.
A házipénztárak készpénzállományával kapcsolatban nem szűnik meg minden szabály, de enyhülnek a feltételek. A havonta számított napi átlagos készpénzállomány 1,2 % helyett az éves bevétel 2 %-a lehet.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







