Akár négyszáz patika húzhatja le végleg a rolót, mivel az idei költségvetésből törölték a korábban számukra nyújtott állami támogatást - állítja Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke. Sok gyógyszertár ingyen sem kellene a nagykereskedelmi láncoknak, mert csak veszteséget termelnének.
A gondot a 2006-ban törvénnyel engedélyezett patikaalapítási liberalizáció okozta. Hatására három év alatt 412-vel, 2407-re nőtt a gyógyszertárak száma, miközben az árréstömeg tetemesen csökkent, hiszen az évente beváltott receptszám 150 millió körül maradt. Mivel az árrés a patikák egyetlen jövedelemforrása - leszámítva a kozmetikai áruk forgalmazását -, sokan nem tudják határidőre fizetni a nagykereskedőktől megrendelt gyógyszereket. - írta a Világgazdaság.
Ám a gyógyszer-nagykereskedők sem tudnak a végletekig hitelezni, hiszen nekik is ki kell fizetni a gyártók számláit. Ráadásul a patikák mellett a kórházak is egyre gyakrabban kérik a számlák kifizetésének átütemezését. Szabó Ferenc szerint a kórházak januárban - valószínűleg az OEP-től kapott többletforrások hatására - elkezdték ugyan a lejárt számlák kiegyenlítését, ám a tartozásuk most ismét eléri a három-négy hónappal ezelőtti szintet.
Mivel a nagykereskedők a patikáknál is tartozásnövekedést tapasztaltak, szigorú intézkedéseket vezettek be. Egy-két napos türelmi időt szabtak meg a számlák kiegyenlítésére, esetenként hitelkeretet állapítanak meg, amely fölött hiába is rendel a gyógyszertár, nem szállítanak a számára. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például a patikák felének már csak készpénz ellenében szállítanak a nagykereskedők.
Korábban közel 600-700 gyógyszertárat segített ki az állam havonta 50-150 ezer forint vissza nem térítendő támogatással, annak érdekében, hogy a kistelepüléseken élők is elérhető távolságban hozzájussanak a gyógyszerekhez. Ebben az évben azonban megszűnt a támogatás, kizárólag a nagy forgalmú patikáktól beszedett, évi 200 millió forint körüli szolidaritási adóra számíthatnak. A kamara a költségvetés tervezésekor jelezte: a lakosság ellátása is bizonytalan lesz, ha megvonja az állam a támogatását.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








