A múlt hét elején érkezett hideg és intenzív hóesés kapcsán megsokszorozódott a szánkókra és más téli játékokra, hólapátra és csúszásmentesítőkre érkező rendelések szám az eMAG-nál.
Jelentős díjemelkedésekkel kezdte az évet a Magyar Posta, egyes szolgáltatások ára duplájára emelkedett - írja a Magyar Nemzet.
Január 1-től megemelte kézbesítési díjai jelentős részét a Magyar Posta, ráadásul egyes levélpostai küldemények kiszállítása is megszűnik. Az új szabályok alapján ha a levél nagyobb, mint a nemzetközi szabványnak megfelelő levélszekrény-bedobónyílás mérete, akkor azt nem szállítják házhoz belföldön, csupán a postahivatalban vehetjük át (külföldre továbbra is él ez a szolgáltatás).
A díjak is emelkedtek:
- az elsőbbségi szabványlevél 7 százalékkal,
- az aznapi utalvánnyal fizetés 5 százalékkal,
- a postacsomagok alapdíja 14 százalékkal
lettek drágábbak.
A nemzetközi díjak is drágultak, az 1 kg alatti csomagok 5,7 százalékkal, az Európán kívüli csomagok 5,3 százalékkal, a kontinensen belüli levelek 4 százalékkal, a postkész boríték pedig 8 százalékkal kerül többe, mint tavaly.








