Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 18,3, az egyéb építményeké 17,1%-kal bővült.
Lekerül a polcokról az Igazi Csíki Sör, mert pert vesztett a Heineken Románia ellen. Sokan támadták a holland multit az ügy miatt, az ügy egészét viszont sokan nem ismerték. A bojkottot támogató fogyasztók közül viszont sokan nincsenek tisztában azzal, hogy valójában hány sörről kell lemondaniuk. Összefoglaltuk, miért is rúgta össze a port a két sörgyártó.
Hosszú ideje húzódik már az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Project Kft. és a Heineken Románia közötti harc. Az egész onnan indult, hogy a Heineken beperelte az Igazi Csíki Sör gyártóját, mert úgy vélte, hogy a gyártó ellopta a szellemi tulajdonát. A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszerdában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki Sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.
Az elsőfokú ítéletben a Hargita megyei törvényszék azt állapította meg, hogy a csíkszensimoni sörgyártó tisztességtelen és megtévesztő eszközöket használt az üzleti versenyben, az ítélet szerint 30 napon belül vissza kellett vonnia, és meg kellett semmisíteni az Igazi Csíki Sör néven árult termékeit.
Plusz kis cifraság a történetben, hogy korábban a hungarikum bizottság erdélyi tagja javasolta a márka hungarikummá nyilvánítását, és 2016 december 9-én a spanyolországi Alicantében székelő Európai Márkahivatal másodfokon is a Lixid Projektnek ítélte a márka használati jogát.
- fogalmazott Lénárd András, a cég vezetője az ítélet kihirdetése után. Hozzátette, jelenleg 140 embert foglalkoztatnak Székelyföldön, és ez egy támadás egy székely vállalkozással szemben, amely felvállalta az identitását, a magyar nyelvet és szimbólumai használatát.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A pereskedés ugyan a Heineken Romániát érintette, a védjegyvitát több hazai politikus is magáénak érezte. Volt például olyan magyar országgyűlési képviselő, aki arra kérte a fogyasztókat, hogy bojkottálják a Heineken termékeit. Sokan nem tudják, de a Heineken Magyarország nem csak egy termékkel van jelen a hazai piacon:
A Heineken Hungária Zrt. üzemi tanácsának elnöke viszont felhívta a figyelmet arra, hogy ez a jogvita a román feleket érinti, teljesen független a hazai vállalat mintegy ötszáz dolgozójától, a több ezer hazai vendéglátós és bolti partnerétől, beszállítóitól. Hozzátette, a felhíváshoz csatlakozók veszélyeztetik a cégcsoport magyarországi dolgozóinak munkahelyeit, ezáltal megélhetését.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








