Egy felmérésből a 2026-os üzleti várakozások mellett a legjelentősebb HR-kihívásokra is fény derül.
A piaci környezet pozitív változásai egyelőre nem eredményezték a magyar építőipar fizetési szokásainak javulását, sőt, valamennyivel még romlott is a helyzet tavalyhoz képest.
A piacvezető hitelbiztosító országigazgatója szerint, a halasztott fizetés továbbra is meghatározó az építőiparban, mint ahogy az is, hogy az építőipari cégek késnek a számláik kifizetésével. A B2B, tehát a vállalati ügyfeleknek megszabott számlafizetési határidők az építőipar esetében körülbelül két héttel haladták meg az országos átlagot.
- mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.
A hitelbiztosító elemzői a szektor legfőbb kockázatának továbbra is a megrendelések összetételét tartják. Míg a német, francia vagy holland építőipar motorja a lakásépítés, addig Magyarországon az uniós finanszírozású infrastrukturális beruházások húzták az építőipart.
- mondta Vanek Balázs.
A cég anulmánya kiemeli azt is, hogy az infrastrukturális beruházások elszívják a szakképzett munkaerőt a lakásépítések elől, miközben a vállalatok 50%-a már eleve a munkaerőhiányt tartja a növekedés legnagyobb akadályának.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A lakásárakat az áfa változása is emelheti, vélik az elemzők. Ha marad a jelenlegi szabályozás, akkor 2019-ben megszűnik a lakások kedvezményes áfája.
- mondta az országigazgató.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







