11 °C Budapest

Kitálalt Schobert Norbi: a Buda-Cash miatt bukott el a fitneszguru

2018. március 18. 10:00

Schobert Norbi szerint nem ő, hanem a Buda-Cash találta ki, hogy vigye tőzsdére a cégét és egy külföldi sztárral reklámozza azt, sőt a bukásának is a brókercég volt az oka. Erről a Forbes-nak beszélt a fittnessguru.

Végre elmondhatom, hogy is volt ez igazából, a tények alapján. Sokáig nem beszélhettem, mert kötöttek a tőzsdei szabályok. A Buda-Cash ösztönzésére döntöttünk úgy, hogy tőzsdére megyünk, nem én találtam ki. Ők kerestek meg, hogy ez egy jó startup, milyen dolgokat lehet belőle csinálni. Belementem, nagyot álmodtam, vittek a távlatok és az ígéretek. Ők találták ki, hogy mindenképp legyen hozzá külföldi arc

- mondta a Forbes-nak Schobert Norbi.

Arról is beszélt, hogy hatalmas volt az érdeklődés, ahogy ő fogalmaz: "A brókerek nem győzték a jegyzést, akkora sorban állás volt". Csakhogy a jegyzés harmadik napján megjelent egy cikk, ami azt állította, hogy árverezik a házukat, biztos ezért mennek a tőzsdére. 

Körbement a cikk a teljes magyar médián és utána nemhogy nem jöttek újabb jegyzések, de sokan visszaléptek azok közül is, akik már jelezték, hogy részt vesznek

- mondta. A Forbes újságírójának közbevetésére, hogy a szakértők szerint túl magas volt a tőzsdei kibocsátási ár, Schobert azt válaszolta:

Őszintén mondom, nem tudom. Nem én értékeltem fel a részvényeket, ehhez nem értek. Hittem a profinak tűnő csapatnak.

A minimumjegyzésből 800 milliós bevételük lett, ebből fizették Agassit és a jegyzés költségeit. A Buda-Cash bedőlésével zárolták a részvények 98 százalékát, és amikor az MNB feloldotta a zárlatot, mindenki eladott mindent, amit lehetett. A NAV-nak több tízmillió forintnyi szja-t kellett fizetni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Norbi arról is beszélt, hogy megújítja az Update Lowcarb márkát, elhagyja a Norbi nevet.

Címlapkép: Balogh Zoltán / MTI

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 19. 14:34