Jó beszerzésre épített, következetes diszkontkoncepcióval fel lehet venni a versenyt az ismert diszkontláncokkal, sőt még akár a legolcsóbb kínai vagy orosz szereplőkkel szemben is.
Fokozott ellenőrzésre számíthatnak 2020-ban azok a vállalkozások, akik a kisadózó vállalkozások tételes adóját, vagyis a katát fizetik. A Pénzügyminisztérium elsősorban azt fogja vizsgálni, hogy a vállalkozás nem takar-e burkolt foglalkoztatást. Az utóbbi években nagyon elburjánzott a katás foglalkoztatás. Miután egy nagyon kedvező, egyszerű adminisztrációjú adónemről van szó, nem csoda, hogy a 3-400 ezret is elérheti a katás jogviszonyban álló magánszemélyek száma - ismertette Horváth Zoltán adótanácsadó.
A 2012-ben bevezetett kata alapvetően egy egyéni vállalkozó magánszemély számára jelenthet nagyon jutányos megoldást, főként 12 millió forint alatti jövedelem esetén, hiszen a jövedelemkorlát alatt, főállású kisadózó esetében egy 50 ezer forintos havi átalányfizetéssel ki lehet váltani az összes foglakoztatáshoz kapcsolódó közterhet, valamint még áfát sem kell fizetni - írja az Infostart.
A kata egyik hátulütője a magánszemély oldaláról nézve - hívta föl a figyelmet a szakember -, hogy ugyan egyszerű az adminisztrációja, de mindemellett a társadalombiztosítási ellátási alap mértéke jóval alacsonyabb, mint például egy munkaviszonyos dolgozó esetében. Hacsak nem kiemelten katázik az illető, 50 ezer helyett 75 ezer forint havi átalányt fizetve.
A katásokra irányult a figyelem az év végén is, hiszen ezt a nagyon kedvező adónemet nagyon széles körben, gyakorlatilag burkolt foglalkoztatásra is szeretik használni. Emiatt fokozott ellenőrzési kitettséget jelentett be a Pénzügyminisztérium az érintettekre nézve, mind a munkaviszony elemeinek vizsgálatára, mind pedig a többes jogviszonyoknak a vizsgálatára, hiszen gyakran előfordul, hogy valaki például egy Bt.-ben kültagként katázik, valamint ezt teszi egyéni vállalkozóként is - magyarázta az RSM adótanácsadója.
A szakértő meglátása szerint az adóellenőrzések alapvetően arra fognak irányulni, hogy a kata-törvényben foglalt feltételek ténylegesen is megvalósulnak-e. Így az érintetteknek mindenek előtt arra kell figyelniük, hogy az elsődleges számviteli bizonylatokon - számlák, szerződések - túlmenően minden további dokumentáció is alátámassza azt, hogy ők saját eszközeikkel dolgoznak, a saját székhelyükön, és a megrendelőjüknek nincs olyan szeléskörű utasítási jogköre, mint adott esetben egy munkáltatónak van.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Horváth Zoltán végezetül megjegyezte: amennyiben valakiről kiderül, hogy burkoltan foglalkoztatják, és az adóhatóság átminősíti a jogviszonyt munkaviszonnyá, az elsősorban a munkáltató "sara lesz", hiszen a közterhek, amiket kivált a kata, elsősorban a munkáltatói oldalon jelentkeznek. Azzal lehet számolni, hogy az szja-t a katás terhére fogják megállapítani, de a többi járulékot és az ennek elmulasztásából fakadó bírságokat is a munkáltatónak kell vállalnia majd. Az adóeljárási szabályozás miatt a szankciók, tehát az adóbírság és a késedelmi pótlék megállapítása is a munkáltatói oldalra fog kerülni.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







