Jó beszerzésre épített, következetes diszkontkoncepcióval fel lehet venni a versenyt az ismert diszkontláncokkal, sőt még akár a legolcsóbb kínai vagy orosz szereplőkkel szemben is.
Egy hónap alatt, október végére a duplájára nőtt, éves viszonylatban pedig közel megtízszereződött az elektronikusan aláírt dokumentumok száma friss számok alapján.
Robbanásszerű lökést adhat a magyarországi vállalatok digitalizációjának, ha videón keresztül is igényelhetőek lesznek az ún. minősíttet, legmagasabb joghatással bíró e-aláíró tanúsítványok. Eddig elsősorban személyes jelenléten alapuló azonosítással lehetett kiváltani a tanúsítványokat, de változhat a jogszabály, amely lehetővé teszi a videótechnológiás azonosítással történő e-aláíró tanúsítvány kibocsátását is - írja közleményében a NETLOCK.
A megváltozó körülmények hatására a vírus megjelenése után sok vállalat ismerte fel, hogy az e-aláírás egészen új távlatokat nyithat a járvánnyal vívott üzleti harcban, ezért tömegével igényeltek e-aláíró tanúsítványt a dolgozóiknak. Így kollégáik otthonról is képesek jogilag elismert módon, toll és papír nélkül, a digitális térben maradva hitelesíteni dokumentumokat. A cég szakemberei szerint a technológia nem csupán a karanténhelyzetben, de a járvány okozta gazdasági válsággal való küzdelemben is segítheti a cégeket a túlélésben.
- mondta el Somkuti András, a Docler Holding elnök-vezérigazgatója és az e-aláírás-specialista NETLOCK ügyvezetője.
A videóazonosítás sokat segíthet a cégeknek
"A járvány második hullámának hatását éljük. Az első hullámban elrendelt hirtelen lezárás tömegeket hozott hozzánk, aztán egy kicsit lassult a piac, de most, hogy sajnos megint egyre magasabb a fertőzöttek száma újra egyre többen fordulnak hozzánk, hogy cégüket digitálisabb működésre állítsák át" - számolt be Somkuti András. "Az egyik új ügyfelünk mesélte, hogy a járvány első hulláma alatt be kellett osztaniuk, hogy a több vezető aláírását igénylő iratokat ki, melyik napon menjen be aláírni az irodába. Náluk ez a helyzet világított rá arra, hogy a kézi aláírás mennyire lassú folyamattá válhat, ezért fejlesztettek, és ma már több vállalati folyamatba is sikerült integrálni az e-aláírást, amely felgyorsította az adminisztrációt" - tette hozzá.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A vállalat szerint - ugyan sajnálatos módon éppen a koronavírus-járvány adott nagy lökést a technológia elterjedésének - a legnagyobb áttörés akkor várható, ha az e-aláíró tanúsítvány igénylése, kiváltása is könnyebbé válik. A szakember úgy látja, a technológia hazai elterjedésének érdekében elkötelezett a magyar kormányzat is. A távolról, videón keresztüli azonosítás jogi kereteinek megteremtésével az e-aláíró tanúsítvány kiváltása kényelmes, távolról intézhető folyamattá válhat akár egy okostelefonon keresztül is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







