6 °C Budapest

Itt az IKEA bejelentése: új gigaberuházást hoznak Magyarországra

2021. január 28. 10:06

Az IKEA stabil üzleti teljesítménnyel tudhatja maga mögött a példa nélküli 2020-as évet, és nagyszabású tervekkel lép 2021-be - hangzott el a vállalat január 28-i sajtóeseményén, ahol többek között kiderült, a vásárlók számára további három új Átvételi pont létesítésére kerül majd sor Közép-, Délnyugat- és Kelet- Magyarországon. Illetve az, hogy a budapesti soroksári áruház az IKEA nemzetközi kísérleti projektjekének helyszíne lesz.

Nem volt könnyű ez az év, tulajdonképpen semmi ehhez foghatót nem tapasztaltunk ezidáig. Az összes nehézség ellenére nagyon büszke vagyok minden munkatársunkra és hálásan köszönöm vásárlóinknak, hogy mellettünk álltak a 2020-as év folyamán

- mondta el a sajtóeseményen Mounia El Hilali, az IKEA regionális kereskedelmi vezetője, aki hozzátette "a koronavírus járvány és a társadalmi távolságtartás érezhető átalakulást hozott a vásárlói szokásokban az online vásárlások javára, amelynek következtében e-kereskedelmünk az előző évhez képest megduplázódott. Új kiszállítási és átvételi lehetőségeket vezettünk be, hogy vásárlóink egyszerűbben juthassanak hozzá a megvásárolt IKEA termékekhez."

A sajtóeseményen fény derült arra, hogy a vállalat az elkövetkező három év során 21 milliárd forintos beruházást tervez annak érdekében, hogy vevői számára megkönnyítse a vásárlást. Ennek keretében sor kerül az online megrendelések feldolgozását optimalizáló logisztikai és megrendelés-teljesítési műveletek fejlesztésére, illetve a vásárlók számára további három új Átvételi pont létesítésére Közép-, Délnyugat- és Kelet- Magyarországon. A beruházás

jelentős részben a soroksári IKEA áruház átalakítására és felújítására fókuszál,

amely az IKEA nemzetközi kísérleti projektjeként a vásárlói élmény újradefiniálását célozza. Ezzel kapcsolatban a sajtóeseményen Lubomír Zákopčan, a soroksári IKEA áruház vezetője elmondta,

vásárlóink igényei és elvárásai az elmúlt 5-10-20 évhez képest nagymértékben megváltoztak. Az egyszerű online vásárlás lehetőségét keresik, miközben továbbra is szívesen látogatnak el áruházainkba, ahol már digitális - és virtuális - támogatással kiegészítve szeretnék az IKEA termékeit és megoldásait megismerni és szakértelmét igénybe venni. A kényelmes, de ugyanakkor fenntartható vásárlást preferálják, és továbbra is előszeretettel fogyasztják friss és ízletes ételeinket.

A vállalat terve az, hogy az elkövetkezendő 12 hónapban az IKEA újraformálja a jövőbeli vásárlói élményt a soroksári áruházba történő belépés pillanatától kezdve a termékkínálat bemutatásán és az önkiszolgáló részlegen a lapos csomagolású termékek kiválasztásán keresztül a pénztártól való távozásig.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A soroksári áruház átalakítását követően az újonnan megszerzett tudást és tapasztalatokat globálisan hasznosítjuk, és további áruházainkba adaptáljuk, így a soroksári áruház az IKEA kiskereskedelmének jövőjét formáló nemzetközi példává válik

- mondta el a tervekkel kapcsolatban Federica Barberis, az IKEA regionális értékesítési vezetője (magyar-cseh-szlovák régió).

Fenntarthatóság

A sajtótájékoztatón a regionális üzletfejlesztési és -szervezési vezető, Eva Mala Beluska elmondta, az IKEA egy új koncepciót vezet be, és Fenntarthatósági Pont (Circular Hub) néven olyan helyszínt alakít ki az áruházakban, ahol az újrahasznosítás és a másodkézből származó, kedvező áron kínált bútorok korábbinál is szélesebb választékával szeretne még több vásárlót elérni. Emellett eszközöket és pótalkatrészeket biztosít a vásárlók számára, valamint megosztja velük azokat az ismereteket és ötleteket, melyek segítségével bútoraik életciklusát még hosszabbá tehetik. A Circular Hub-ok 2021 folyamán nyílnak meg a magyarországi áruházakban.

(Címlapkép - MTVA/Bizományosi: Róka László)

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?