Az edzőt bilincsben vezették ki a teremből, emiatt most jogi lépéseket fontolgat.
Legálisan árult drogot, mégis lebukott a zalai díler: így csípték fülön a trükkös terjesztőt
A Zala megyei férfi olyan bódító hatású szereket terjesztett online, amik nem szerepeltek sem a kábítószerek, sem az új pszichoaktív szerek listáján, így emiatt nem lehetett felelősségre vonni. Bevallásokat azonban nem nyújtott be és adót sem fizetett a netes kereskedés után, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai is kopogtattak nála. Költségvetési csalásért akár 10 évet is kaphat.
A férfit korábban már a román hatóságok is körözték, Magyarországon 2017 óta foglalkozott online terjesztéssel. A bódító szereket csomagként küldte el a megrendelőknek, feladóként fiktív személyneveket használt. A megrendelések ellenértékét jellemzően ukrán strómanok nevére nyitott bankszámlákra kérte, és különböző ATM-ekből készpénzben vette fel. Csak 2020-ban majdnem 10 ezer csomagot adott fel több mint 1,5 tonna összsúllyal. Az összesített adatok szerint 2017-től a vásárlók több mint 777 millió forintot utaltak át neki.
A szakértői vizsgálatból kiderült, hogy a terjesztett szer sem kábítószernek, sem új pszichoaktív anyagnak nem számít, emiatt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői az eladót nem tudták felelősségre vonni. Itt jöttek a képbe a NAV nyugat-dunántúli nyomozói, akik megállapították, hogy a férfi az internetes kereskedelemből származó több száz milliós bevétele után egyáltalán nem adózott, összesen több mint 312 milliós kárt okozott a költségvetésnek.
A NAV munkatársai 7 helyszínen kutattak, 3 ingatlant vettek zár alá, több százezer forintnyi készpénzt, bankszámlapénzt, nagy értékű órákat foglaltak összesen csaknem 150 millió forint értékben. Találtak még több tucat, strómanok nevére szóló bankkártyát, több száz SIM-kártyát és 60 „buta” telefont is, amik a számlanyitásokhoz voltak szükségesek. Az akcióban a rendőrök – a NAV kábítószer-, cigaretta- és bankjegykereső kutyájának jelzése alapján – három helyszínen foglaltak kábítószergyanús anyagokat.
A NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, a férfi az adócsalás miatt akár 10 évet is kaphat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







