Jó beszerzésre épített, következetes diszkontkoncepcióval fel lehet venni a versenyt az ismert diszkontláncokkal, sőt még akár a legolcsóbb kínai vagy orosz szereplőkkel szemben is.
Rossz hír ez rengeteg magyarnak: ezentúl még nagyobb bírságba szaladhatnak bele, ha nem vigyáznak
Még magasabb arányú bírságot szabhat ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2024. augusztus 1-jétől a jogsértő vállalkozásokra. A kiszabható maximális bírságösszeg 2023. szeptember 1-jén emelkedett az addig hatályos 10%-ról 13%-ra, kevesebb mint egy évvel később pedig már 15%-ra. A GVH elsődleges célja nem a bírságolás, ugyanakkor a lehetséges pénzbeli szankció emelkedése komoly visszatartó erővel bír. 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH Versenytanácsa 2023-ban, összesen 97 vállalkozásra.
A 2024-ben eddig kiszabott versenyfelügyeleti bírságok összege pedig már ez év augusztusában meghaladta a 2 milliárd forintot. A konkrét bírságösszeget a GVH Versenytanácsa a versenytörvény, illetve a hatóság által kiadott bírságközlemények adta mérlegelési keretek között kalkulálja, az adott ügy valamennyi körülményére figyelemmel. A maximálisan kiszabható bírságot az érintett vállalkozás – akár cégcsoportszintű – előző évi nettó árbevétele határozza meg.
A jogsértésekkel kapcsolatos visszatartó erő növelése érdekében legutóbb 2023. szeptember 1-jén emelkedett a cégekkel szemben kiszabható maximális bírságösszeg az előző évi nettó árbevétel 10%-áról 13%-ára.
A GVH Versenytanácsa azóta több ügyben is kiszabott bírságot, melyek közül három ügyben már a magasabb, 13%-os maximális bírságplafont alkalmazta. Az így kiszabott bírságok összege megközelítette a 700 millió forintot. Egy illegális e-cigaretta forgalmazó cégre, valamint egy online lámpakereskedő-áruházra tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt szabott ki a GVH maximális bírságot. A harmadik ügyben, egy utóvizsgálatban a Booking.com globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozásra pedig – az utóvizsgálatokat tekintve – rekordösszegű bírságot rótt ki a GVH, mert a cég nem teljesítette maradéktalanul a hatóság által korábban előírt kötelezettségeit.
Az egyes ügyekben kiszabható maximális bírság 2024. augusztus 1-től ismét emelkedett, 13%-ról immár 15%-ra. Ez azt jelenti, hogy egy vállalkozás akár az előző évi nettó árbevétele 15%-ával is felelhet egy súlyosabb jogsértés esetén.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Gazdasági Versenyhivatalnak nem elsődleges célja a bírságolás, a nemzeti versenyhatóság ezért számos együttműködési lehetőséget kínál a vállalkozások számára, aktív együttműködéssel az eljárások során is mérsékelhető a bírságösszeg. Mindemellett a GVH tájékoztató anyagokkal (pl. fogyasztóvédelmi törvény változásairól, fenntarthatósági állításokkal kapcsolatban) is segíti a vállalkozásokat, hogy megelőzhető legyen egy-egy jogsértő magatartás. A GVH célja a fogyasztók hatékony védelme és a jogkövetésre törekvő vállalkozások aktív támogatása.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







