Nemcsak a lefoglalás jogalapját vitatják: súlyos vádak is előkerültek, köztük terrorcselekmény és jogellenes fogvatartás gyanúja.
Hihetetlen fogás a NAV-nál: brutális, mennyi illegális dohányt foglaltak le egy román kamionostól
Rekordmennyiségű fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Zala vármegyében, egy kamion rakterében. A több mint 13 tonnányi füstölnivalót csempésző sofőr és váltótársa már csak utasként hagyhatta el a helyszínt, egy járőrautó hátsó ülésén.
A pénzügyőrök egy román honosságú tehergépjárművet tereltek ki rutinellenőrzésre a 7-es főút letenyei határpontjának közelében. A bemutatott okmányok alapján a hatalmas monstrum 16 tonna csomagolóanyagot szállított Lengyelországból Olaszországba. A járőrök először a kamion fülkéjét vizsgálták át, melynek egyik rekeszéből előkerült a fuvarokmányon feladóként szereplő lengyel cég bélyegzője.
A pecsétnyomó ottléte alapján a pénzügyőrök feltételezték, hogy „valaki” hamiskodhat a fuvarral, ez kellő indokot adott arra, hogy a teljes árukészletet szemügyre vegyék. A sofőr erősen ágált az alaposabb vizsgálódás ellen, nem akarta megmutatni a rakteret, ez még inkább megerősítette a hatóságiak gyanúját azzal kapcsolatban, hogy valami nincsen rendben.
A raktér felnyitásakor erős dohányszag csapta meg a pénzügyőrök orrát - ekkor már biztos volt, hogy nem csupán csomagolóanyag utazik A-ból B-be, noha álcázásként a felépítmény hátuljában elsőként valóban a három raklapnyi, okmányok szerinti papíráru volt látható. Az elkövetők nem számoltak a pénzügyőrök aktivitásával, az egyenruhások bemásztak a látszatáruként használt torlaszok mögé, ahol fekete fóliába csomagolt kartondobozokban több mint 13 tonna vágott, fogyasztási dohányt találtak.
A NAV munkatársai a több mint egymilliárd forint értékű adózatlan dohányterméket lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást. A helyszínre kivonuló zalai nyomozók az elkövetőktől okmányokat, illetve több mint 8 ezer euró készpénzt foglaltak le.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A két sofőrt előállították, költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, mivel a lefoglalt jövedéki termékek után 560 millió forint adót kellett volna megfizetniük. A gyanúsítottak letartóztatását a Zala Vármegyei Főügyészség indítványa alapján a járási Bíróság elrendelte. A cselekmény miatt az elkövetők akár 10 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetők.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







