Bár 2025 egészében átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon, a részletes adatok jóval árnyaltabb képet mutatnak.
Az gyakorlatilag már eldőlt, hogy zárva lesznek a boltok vasárnaponként (pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök is egyértelművé tette, hogy támogatja a javaslatot). Érdekes azonban, hogy a korábbi elképzelésekhez képest több ponton is változhatnak a tervek. A Pénzcentrum mutatja a legfrissebbeket.
Komoly változások jöhetnek a vasárnapi zárva tartásnál. A jelenleg az Országgyűlés előtt levő törvényjavaslathoz a Fidesz olyan módosító indítványokat nyújtott be, amelyek jelentősen megváltoztathatják a szabályozást.
A legfontosabbak:
- az üzletek nyitva tartásáról helyett a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szólna az előterjesztés
- az eredeti előterjesztésben szereplő öt helyett egy vasárnap biztosítana lehetőséget a kereskedőnek arra, hogy saját döntése alapján nyitva tartsa üzletét (ezzel gyakorlatilag kilőnék azt az opciót, hogy a közeli boltok egymás között feloszthassák a vasárnapokat, azaz nem tudják megbeszélni, hogy egyik vasárnap az egyik, másik vasárnap a másik tartson nyitva)
- ugyanakkor engedélyeznék az üzletek adventi - a december 24-ét megelőző négy vasárnap - nyitva tartását reggel 6 és este 10 között
- a javaslat a családi kisvállalkozások működését továbbra sem akadályozná, ugyanakkor 200 négyzetméterben húzná meg az árusítótér felső határát 400 négyzetméter helyett a korlátozással nem érintett üzleteknél
- bővítenék a kivételek körét: a világörökségi területen található üzletekre és a vendéglátóhelyekre például nem vonatkozna a tilalom
- a dohányboltok nem minősülnének kivételnek, tehát azokra is vonatkozna a vasárnapi nyitva tartás tilalma.
Orbán és Varga is megszólalt
Az elmúlt napokban a miniszterelnök és a gazdasági miniszter is egyértelműen a vasárnapi zárva tartás mellett foglalt állást.
Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában úgy fogalmazott, hogy
Varga Mihály a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón arról beszélt, hogy a kormány támogatja az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozására vonatkozó kezdeményezést.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egy kérdésre válaszolva a miniszter közölte: mivel a jogszabály végleges formája még nem ismert, hiszen azt még nem fogadta el a törvényhozás, ezért egyelőre az intézkedés várható hatására vonatkozó számokat sem lehetett véglegesíteni.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy az egyik szakszervezet korábbi közlése szerint a kereskedelemben jelenleg is munkaerőhiány van.








