Az üzlet pénzügyi részleteit egyik fél nem árulta el. A szervergyártó Mirra teljes egészében a Seagate tulajdonába került - derült ki a Seagate sajtóközleményéből.
Az üzlet pénzügyi részleteit egyik fél nem árulta el. A szervergyártó Mirra teljes egészében a Seagate tulajdonába került - derült ki a Seagate sajtóközleményéből.
Tom Shea, a Mirra vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy cége mind a 34 dolgozója várhatóan az állásában marad. A Mirra jelenleg olyan szerverek előállításával foglalkozik, amelyek folyamatosan és automatikusan készítenek másolatokat különböző eszközökön található fájlokról. A csomaghoz járó szoftver és az ingyenes szolgáltatás segítségével biztonságban lesznek az adatok és mindössze egyetlen internetes böngészővel elérhetővé válnak.
A két cég eddig sem volt ismeretlen egymás számára. Brian Dexhaimer, a Seagate vezérigazgatója szerint a Mirra termékei a Seagate tárolóira épültek. A Mirra 800 dollár értékű (körülbelül 160 ezer forint) személyes szervere mintegy 400 GB-nyi adatot képes lementeni több különböző számítógépről. Shea örömmel fogadta a fúziót és a ZDNet-nek elmondta, hogy rengeteg fontos dolog szerepelt terveikben, ám eddig a fejlesztések lassan haladtak. Eközben kiskereskedő partnereikkel - többek között a Best Buy, az Amazon.com, a CompUSA.com vagy a Dell.com - dolgoztak. A volt cégvezető úgy gondolja ez a jövőben másként lesz
.
Dexheimer a felvásárlást a Seagate biztonsági tárolóinak "logikus kiszélesítéseként" fogta fel, amely eddig kimerült a PC-re USB porton vagy Firwire kábelen keresztül csatlakozó eszközökben. A cég vezetői még júniusban nyilatkoztak arról, hogy a merevlemez-óriás 2008-ban digitális televíziókhoz illetve mobiltelefonokhoz kíván fejleszteni winchestereket
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 15. 10:19

Pénzcentrum | 2026. január 15. 10:01

Agrárszektor | 2026. január 15. 09:41





