Jogszerű volt a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézet (BMI) hallgatóitól szedett képzési hozzájárulás, jelentette be Szabó Gábor rektor hétfői sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint a BMI olyan többletszolgáltatásokat nyújt a hallgatóinak, melyek sem a képzési követelmények között, sem a tantervi előírások között nem szerepelnek - olvasható az Indexen.
Jogszerű volt a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézet (BMI) hallgatóitól szedett képzési hozzájárulás, jelentette be Szabó Gábor rektor hétfői sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint a BMI olyan többletszolgáltatásokat nyújt a hallgatóinak, melyek sem a képzési követelmények között, sem a tantervi előírások között nem szerepelnek - olvasható az Indexen.
A BMI-n intenzív levelező oktatás folyik, vagyis a szokásos levelező képzésnél jóval magasabb óraszámban zajlik az oktatás, ráadásul a technikai feltételek is sokkal jobbak Budapesten, mint az anyaintézményben Szegeden, mondta. Az egyetemi tanács hét pontból álló intézkedéscsomagot fogadott el, a döntés alapján többek között a 2006/2007-es tanévtől csak költségtérítéses képzést indul majd a BMI-n.
Az SZTE a következő félévtől valamennyi beiratkozó hallgatóval szerződést köt, melyben rögzíti a költségtérítés és az egyéb szolgáltatási díjak nemfizetésének következményeit. Így az egyéb szolgáltatási díjak megfizetése nem lesz a beiratkozás feltétele. Azok, akik nem kívánnak szerződést kötni, Szegeden vagy a BMI-n - ez utóbbin az emeltszintű szolgáltatások nélkül - folytathatják tanulmányaikat
A végzett hallgatók diploma kiegészítőt kapnak, amely azt tanúsítja, hogy az igénybe vett egyéb szolgáltatásokkal, a képzési követelmények között nem szereplő elméleti, illetve gyakorlati ismereteket sajátítottak el. Ilyen dokumentumot a korábban végzett diákok is igényelhetnek. A jövőben valamennyi befizetés az egyetemhez folyik be, az SZTE ennek megfelelően módosítja a Média Menedzser Oktató Kft.-vel - jelenleg éppen felülvizsgálat alatt álló - szerződést.
"Ha minden jogszerű volt, miért kell intézkedni" - kommentálta a történteket Aáry-Tamás Lajos. Az oktatási jogok miniszteri biztosa korábban vizsgálatot indított, mert a BMI három hallgatója sérelmezte, hogy bár államilag finanszírozott alapképzésre jártak, mégis nyolcvanezer forintot kellett félévente befizetniük a Média Menedzser Oktató Kft. számlaszámára fejlesztés címén. Az ombudsman ajánlást fogalmazott meg a Szegedi Tudományegyetem számára, hogy az államilag finanszírozott képzésein szüntesse meg a fizetési kötelezettséget, és a jogszerűtlenül beszedett pénzt fizesse vissza.
Aáry szerint az egyetem vezetésének nem volt bátorsága az intézmény polgárainak azt mondani, hogy örököltek egy helyzetet, amit nem akarnak fenntartani, ezért átalakítják, s igyekeznek mindenkit olyan helyzetbe hozni, hogy senkit ne érje kár.
Ekler Gergely, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke szerint többletszolgáltatásokért díjat kötelezően nem lehet beszedni a hallgatóktól - írja továbbá az Index. A hallgatói szervezet vezetője, utalva a vonatkozó kormányrendeletre, kifejtette: azokat a hallgatókat, akiket felvettek a Budapest Média Intézetbe, államilag finanszírozott képzésre, kommunikáció szakra s ugyanazon képzési követelményeket kell teljesítenie, mint Szegeden, a diplomájuk megszerzéséig egyéb szolgáltatási díj megfizetésére nem lehet kötelezni, ha az adott szolgáltatásokat nem veszik igénybe.
(forrás: Index, MTI)
FRISS HÍREK
Több friss hír
Erről ne maradj le!
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
Ajánlatunk
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Vásárlás legolvasottabb
2
3
4
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. február 27. 07:15

Pénzcentrum | 2026. február 27. 05:13

Agrárszektor | 2026. február 27. 07:07




