Gyurcsány Ferenc és Kolber István otthonában köszöntötte a Fészekrakóprogram tizenhatezredik résztvevőjét. A miniszterelnök egy mikrohullámú sütőt ajándékozott a párnak.
Az, hogy a Fészekrakóprogram keretében önrészként a vételár tíz százaléka is elegendő a lakásvásárláshoz, valóban sokak számára lehetővé teszi, hogy lakáshoz jussanak - közölte Gyurcsány Ferenc. Hozzátette, februártól októberig a program keretében 17 ezren jutottak támogatáshoz, illetve hitelhez. Ez jelentős szám, mert évente összesen 56 ezer támogatott lakáshitelt vesznek fel.
Gyurcsány Ferenc leszögezte, a kormány két és félszer annyit költ lakástámogatásra, mint 2002-ben. Három éve ezek a kiadások mintegy 100 milliárd forintot tettek ki, jelenleg 240 milliárd forintot. Hozzátette, egy rendkívül sikeres program, amely úgy tudja bővíteni a kört, hogy viszonylag elviselhető terhet jelent a költségvetés számára. Mint mondta, a nagy terhet a szociálpolitikai kedvezmény jelenti, amely két gyermek esetén már 2,4 millió forint.
Az kétségtelenül igaz, hogy a lakás továbbra sem olcsó mulatság - fogalmazott a kormányfő, aki egy mikrohullámú sütőt adott ajándékba a fiatal párnak. A miniszterelnök közölte, a fiatalok nem mondták el, mennyit keresnek, de úgy gondolja, hogy a törlesztés jövedelmük negyven százaléka el fogja vinni. Hozzáfűzte, ez az arány hasonlít a nyugati átlaghoz.
Emlékeztetett rá, hogy a kormány múlt heti döntése értelmében a Fészekrakóprogramban való részvétel korhatárát 30 évről 35 évre emelik, ezzel megduplázódik a jogosultak száma. A pénzügyminiszter már tárgyalt a bankokkal, hogy jövő héttől a 30 évesnél idősebb kérelmezőket is fogadják.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
FRISS HÍREK
Több friss hír
Erről ne maradj le!
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
Ajánlatunk
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Vásárlás legolvasottabb
2
3
4
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. február 27. 07:15

Pénzcentrum | 2026. február 27. 05:13

Agrárszektor | 2026. február 27. 07:07




