Az Európai Bizottság kedden betiltotta az élő madarak, valamint a madárhús és toll behozatalát Horvátországból, miután hétfőn újabb madárinfluenzás esetet észleltek. A román és a török tilalom továbbra is érvényben van.
Hétfőn bebizonyosodott, hogy az ország keleti részén, Nasice közelében talált hattyútetemekben valóban jelen van a H5 típusjelű vírustörzs - ugyanúgy, mint az onnan 15 kilométerre lévő Zdencinél, ahol szintén hattyúk pusztultak el a H5-ös vírustól, és ahol ezt a vizsgálati eredmények már múlt pénteken kimutatták.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a H5-ös vírustörzs legveszélyesebb, H5N1 változatáról van-e szó. A horvát hatóságok az elpusztult madarakból vett mintákat elküldték egy brit laboratóriumnak, amely napokon belül választ ad majd erre a kérdésre.
A H5N1-et - amely Ázsiában 2003 vége óta több mint hatvan embert ölt meg - eddig Romániában és Törökországban mutatták ki, illetve Nagy-Britanniában, ahol egy importált papagáj pusztult el miatta. Szerencsére a madár még karanténban volt, így a szigetországban egyelőre nem fenyeget a vírus terjedésének veszélye. Mindenesetre az eset miatt a britek kérték az Európai Bizottságot, hogy tiltsa be a vadon élő, de befogott madarak behozatalát az Európai Unióba, kedden valószínűleg ez a döntés is megszületik.
FRISS HÍREK
Több friss hír
Erről ne maradj le!
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
Ajánlatunk
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Vásárlás legolvasottabb
2
3
4
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. február 27. 07:15

Pénzcentrum | 2026. február 27. 05:13

Agrárszektor | 2026. február 27. 07:07




