A HÖOK nem támogatja

Pénzcentrum
2005. november 21. 08:55

A magyarországi felsőoktatási hallgatók országos érdekképviseleti szervezete, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem támogatja az új felsőoktatási törvény módosítását, mivel az véleményük szerint komolyan sérti a hallgatók jogait.

A HÖOK két kifogásolt pont esetében kérte az Oktatási Minisztériumot, hogy változtasson a módosítás szövegén.
Az Alkotmánybíróság határozatának indokolása kimondja, hogy a "felsőoktatási autonómia hordozója, alanya a felsőoktatási intézmény, vagyis az oktatók, a tudományos kutatók és a hallgatók közössége. Ezért az oktatók, tudományos kutatók, hallgatók részvételét biztosítani kell az autonóm képviseleti szervekben és az autonómiából eredő önkormányzati jogosultságok gyakorlásában". Ez alapján a HÖOK úgy véli, hogy az irányító testületeket felváltó gazdasági tanácsban az intézmények hallgatóinak is helyet kell biztosítani.
A tanulmányaikat 2006 szeptembere előtt, a hagyományos képzésben megkezdő hallgatókra vonatkozó rendelkezések nem megfelelőek - olvasható a HÖOK közleményében -, mert nem biztosítják a hallgatók azon jogát, hogy tanulmányaikat abban a képzési formában fejezzék be, amelyben megkezdték. Ez a HÖOK álláspontja szerint sérti a jogbiztonság alkotmányos elvét, és a szervezet számára elfogadhatatlan.

Mivel a fenti rendelkezések módosítására vonatkozó kéréseket az Oktatási Minisztérium képviselői elutasították, a törvénymódosítás elfogadása esetén a HÖOK az Alkotmánybírósághoz fordul.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 18. 16:06
Agrárszektor  |  2026. január 18. 15:26