Hat európai állam, köztük hazánk ellen is a közösségi jog megsértése esetén szokásos eljárás megindítását kezdeményezi Charlie McCreevy belső piaci biztos, melynek hátterében a nem állami tulajdonban lévő szerencsejátékcégek működésének akadályozása áll.
Hat európai állam, köztük hazánk ellen is a közösségi jog megsértése esetén szokásos eljárás megindítását kezdeményezi Charlie McCreevy belső piaci biztos, melynek hátterében a nem állami tulajdonban lévő szerencsejátékcégek működésének akadályozása áll – írja a Világgazdaság.
Hazánk mellett Német-, Finn-, Svéd- és Olaszország, valamint Hollandia is a „vádlottak padjára” kényszerül, mivel a biztos szerint ezen országok csak az állami bevételek elvesztésétől félnek, a hangoztatott szociális aggodalmak még álcának is rosszak. Ez utóbbiak csak akkor állnák meg a helyüket, ha semmilyen szerencsejáték nem lenne megengedett.
Magyarországon már minden harmadik sportfogadás az interneten zajlik, a Szerencsejáték Felügyelet pedig nem tud hatékonyan fellépni a külföldi cégek ellen, ezért tavaly novemberben szigorították a szerencsejáték-törvényt. Ma már semmilyen reklám- és propagandatevékenység nem engedélyezett „a monopólium versenytársainak”, a tilalom megsértéséért pedig a reklámozó mellett a közzétevő is felel.







