Munkaidőnek számít az orvosok ügyeleti ideje - mondta ki jogerősen a Legfelsőbb Bíróság. Arról, hogy a szolnoki kórház dolgozóinak mennyi pénz jár, később születik döntés.
Ezzel az LB helyben hagyta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bíróság tavaly hozott jogerős közbenső ítéletét. Ebben az eljárásban eddig a bíróságok arról döntöttek, hogy a felpereseknek, a Szolnoki Hetényi Géza Kórház tizenegy dolgozójának jár-e az ügyeleti díj. Az összegszerűség kérdéséről az eljárás későbbi szakaszában döntenek a bíróságok.
Az Európai Bíróság korábban több ítéletében is egyértelművé tette, hogy az ügyelet munkaidőnek számít, ellentétben a magyar joggyakorlattal. A szolnoki orvosok az uniós irányelvre hivatkozva fordultak a megyei bírósághoz, és kérték, hogy a kórház vezetése Magyarország 2004. május 1-jei csatlakozásától ismerje el az ügyeletben eltöltött időt teljes munkaidőnek.
Az alperes Szolnoki Hetényi Géza Kórház jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme folytán a Legfelsőbb Bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy a felperesek az európai uniós munkaidő-direktívára alapíthatták-e igényüket, illetve a bíróságnak a közösségi irányelv értelmezése érdekében előzetes döntést kellett-e kérnie a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságtól.
A Legfelsőbb Bíróság kimondta: a munkaidő mértékére előírt normák szempontjából a munkahelyi jelenléttel járó ügyelet idejét - a tényleges munkavégzéstől függetlenül - munkaidőnek kell tekinteni, ugyanakkor az uniós irányelv nem rendelkezik a díjazásról, annak szabályozása nemzeti hatáskörbe tartozik.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 14. 21:39

Pénzcentrum | 2026. január 14. 20:44

Agrárszektor | 2026. január 14. 19:34





