Hivatalosan is bemutatkozott tegnap az Apple iPodjainak hegemóniáját megtörni hivatott Zune, a Microsoft hordozható multimédia eszköze és a hozzá kapcsolódó médialetöltő portál. A készülék legfontosabb paraméterei megfeleltek az előzetes híreszteléseknek, azonban a cég az egyik leginkább várt tényezőről, az árról továbbra is csak annyit árult el, hogy "igen versenyképes áron kívánják forgalmazni
a terméket." A Microsoft papírjai csaknem 1.5%-os emelkedéssel zárták a napot.
A szoftveróriás egy 30 GB tárolókapacitással rendelkező gépet mutatott be, mely az Apple termékének 2.5 inch-es kijelzőjével szemben 3 inch-es színes kijelzővel rendelkezik, és az iPod-okkal ellentétben beépített FM rádiót is tartalmaz. Egy másik (az iPod által szintén nem támogatott) igen hasznos szolgáltatása a kütyünek a wireless átviteli lehetőség, mellyel a Zune tulajdonosok egymás között cserélgethetik a készülékeiken fellelhető tartalmat.
![]() |
Egy újabb előny az Apple termékével szemben, hogy a készüléket elforgatott, úgynevezett "Landscape" üzemmódban is lehet használni, mely jóval kényelmesebbé teheti a videók nézegetését, ugyanakkor az iPod-dal ellentétben a Microsoft kifejezetten zenelejátszásra pozicionálja a Zune-t és egyelőre nincsenek információk arról, hogy a Zune Marketplace névre keresztelt weboldalon a közeljövőben a videók, filmek letöltését is lehetővé teszik-e majd.
A Microsoft tegnapi bejelentése előtt néhány nappal mutatta be az Apple vadonatúj, 80 GB-os iPod modelljét, valamint a legújabb, 8 GB-os iPod Nano-t, melyek azonban az újdonságra éhes rajongóknak piaci információk szerint csalódást okoztak. A Steve Jobs nevével fémjelzett vállalkozás emellett betört a filmletöltés-iparba is, az iTunes weboldalon ugyanis eztán nemcsak zenéket, rövid videókat, különböző tv műsorokat lehet majd letölteni, hanem a Walt Disney forgalmazásában megjelent komplett filmeket is.
![]() |
A Zune árát a Microsoft csak az elkövetkező hetek során jelenti be, de a becslésekhez jó indikációt adhat, hogy az Apple merevlemezes iPodjai jelenleg 249 és 349 dollár közötti áron vásárolhatók meg. Elemzők szerint 299 dollár körüli ár reális lehet a készülékért, hiszen az ugyanakkora kapacitású mint a 249 dolláros iPod, viszont nagyobb a kijelzője és van benne FM-rádió, valamint vezeték nélküli hálózatvezérlő is.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A fehér, fekete és barna színben megjelenő készülék beszállítója egyébként a japán Toshiba, a Zune-hoz megjelenésekor kiegészítők egész hada áll majd rendelkezésre, például autós töltő, dokkoló és mobil hangszórókészlet.
Elemzői becslések szerint a Microsoft néhány éven belül megszerezheti a stabil második helyet az mp3 lejátszók piacán, melyet az Apple legfrissebb felmérések szerint az USA-ban 75%-os piaci részesedéssel dominál. A szakértők ugyanakkor úgy vélik, a készülékekben az intenzív verseny miatt hamarosan nem lesz szignifikáns különbség, ahol a Microsoft megszoríthatja az Apple-t, az igazából a letöltő alkalmazások, illetve szoftverek területe, hiszen a Windows 90%-os piaci részesedésén keresztül meglévő dominanciáját könnyen fegyverként használhatja.


-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában









