Szakértői egyeztetések folynak arról, miként lehetne a 4-es metró építését és bizonyos kapcsolódó felszíni beruházásokat az Európai Unió kohéziós alapjából finanszírozni. Az ezzel kapcsolatos döntés várhatóan decemberben születhet meg - írja a Napi.
A 4-es metró Etele tér - Bosnyák tér közötti szakaszának beruházási költsége folyó áron és áfa nélkül 340 milliárd forint, melyet az eredeti koncepció szerint 21%-ban az állam, 79%-ban pedig a főváros áll. Az összeg 75%-át azonban EIB hitelből fedeznék, azt pedig nem lehet tudni, hogy az új koncepció miként érinti a már aláírt hitelszerződést és miként változhat meg a felszíni beruházások finanszírozása. (Utóbbi tételre 60 és 110 milliárd forintos kalkulációk is napvilágot láttak már.)
A bioélelmiszer-piac növekedési pályán van: három év alatt dinamikusan bővült a forgalom, miközben folyamatosan csökkent az árkülönbség a hagyományos termékekhez képest.
Országos ellenőrzés-sorozatot indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a farsangi jelmezek, maszkok és parókák biztonságosságának vizsgálatára.
Az egyik népszerű hazai áruházlánc ezúttal a friss csirkehúsok árát viszi le jelentősen: a beszerzési költségek csökkenését a fogyasztói árakban is érvényesíti.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleménye szerint kiábrándító adatot közölt a kiskereskedelmi forgalom alakulásáról a Központi Statisztikai hivatal.
A kiskereskedelmi vállalat a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve intézkedett a kifogásolt tétel forgalomból történő kivonásáról.
A magyar pálinkapiac a tavalyi évben jelentős visszaesést szenvedett el, amelynek hátterében elsősorban a kedvezőtlen időjárás és a megváltozott fogyasztói szokások állnak.