Felkerült az APEH honlapjára a legfrissebb adóhiánnyal érintett adózólista, amelyet a hatóság negyedévente publikál. Azon adózók szerepelnek rajta, akiknél az adóhatóság 100 millió forintot - magánszemélyek esetében 10 millió forintot- meghaladó összegű adóhiányt állapított meg.
Az adóhatóság határozata nem tekinthető jogerősnek, ha a bírósági felülvizsgálat megindítására nyitva álló határidő még nem telt el, illetőleg az adózó által kezdeményezett, a határozat felülvizsgálatára irányuló bírósági eljárás jogerősen nem zárult le - áll az APEH honlapján.
A "nyertes" a budapesti székhelyű ELLON Kereskedelmi Kft., 882 millió forintos adóhiánnyal, a megállapított jogkövetkezmények összege meghaladja a hiány összegét, amely 941 millió forintra rúg.
Több adózó esetében is előfordul, hogy az adóhiány mértékét meghaladja a jogkövetkezmények mértéke, így például a harmadik helyen álló "ELSŐ CS" Hulladékgyűjtő Kft. esetében is, náluk a hiány 789 milliós forint, a jogkövetkezmények összege pedig 802 millió forint.
Magánszemélyeknél a legnagyobb adóhiánnyal, 250 millió forint, Berinde Ervin jászladányi lakos rendelkezik, az ő esetében 182 millió forint a jogkövetkezmények összege. A második helyezett romhányi lakos, Pádár Zoltán 119 milliós adóhiányának jogkövetkezménye 122 millió forint.








