-2 °C Budapest

Óriási adósság - bajban a nagyvárosok

Pénzcentrum
2006. december 7. 11:00

Egyre nagyobb adóssággal kell megbirkózniuk az európai, illetve észak-amerikai nagyvárosoknak, különösen a fővárosoknak - írja a Világgazdaság.

Berlin adósságával kapcsolatban a német alkotmánybíróság nemrég úgy döntött, a városnak szövetségi támogatás nélkül kell a már 60 milliárd eurós adósságával megbirkóznia. A főpolgármester, Klaus Wowereit szerint ez a legszigorúbb takarékossági intézkedések mellett sem lehetséges.

A helyi adóbevételek a 20 milliárd eurós éves költségvetésnek mindössze a felét fedezik, a város eddig is számos intézkedéssel próbálkozik: évente 20 ezer közalkalmazottól válnak meg, privatizálják a város vagyonát, és más területeken is visszafogják a kiadásokat. Ugyanakkor a város 3 operaházat, 2 állatkertet és 3 egyetemet tart fent.

Párizs olyan szorult helyzetbe került, hogy kénytelen volt a korábban önként vállalt 10 éven át be is tartott moratóriumát megszegni. Több milliárd euró értékben bocsátott ki kötvényeket, hogy a szükséges fejlesztéseket finanszírozni tudja.

Amerikában is meredek emelkedés tapasztalható az önkormányzatok adósságállományában. A szövetségi államok és helyi önkormányzatok adósságállománya 2000-ben 1 190 milliárd dollár volt, tavaly decemberben azonban ez már 1 850 milliárd dollárt tett ki, melynek több mint 60 százalékát a helyi önkormányzatok halmozták fel. New York helyzete ad a legtöbb okot az aggodalomra, 2006-ban 3,8 milliárd dollárt költöttek adósságszolgálatra, 2010-re ez a tervek szerint 6,2 milliárdra nő.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Budapesttel kapcsolatban októberben röppentek fel a hírek, miszerint a főváros csődközeli helyzetbe jutott. Atkári János egykori képviselő, illetve főpolgármester-helyettes akkori nyilatkozata szerint kimerültek a tartalékok. A főváros vezetői akkor is cáfolták az állítást és most is ezt teszik. Ikvai-Szabó Imre, a Fővárosi Közgyűlés szabad demokrata tagja, leendő főpolgármester-helyettes elmondta, Budapest honlapján szerepel minden adat, ez a hivatalos álláspont. Eszerint a fővárosi önkormányzat pénzügyi helyzete stabil, a belföldi piacok mellett igénybe vesz külföldi bankokat is, és megjelent a nemzetközi kötvénypiacon is.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?