A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatában megállapította, hogy a Reckitt Benckiser Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. A vállalkozás az Air Wick Odor Stop légfrissítői a "20 százalék ajándék" felirattal kerültek kiskereskedelmi forgalomba, holott a fogyasztói árakra a Reckitt Benckiser nem lehetett hatással. A jogsértés miatt a vállalkozásnak egymillió forint bírságot kell fizetnie.
A Reckitt Benckiser Kft. 2006. augusztusában vezette be a piacra az Air Wick Odor Stop nevű légfrissítő termékcsaládot. A termék piaci megismertetése érdekében a társaság akciót indított. Az új légfrissítők zárókupakjára így felkerült a "20 százalék ajándék!" felirat. Mivel a Reckitt Benckiser Kft. az akciós termékeket az illatszer kis- és nagykereskedőknek értékesítette, a végfogyasztókkal csak áttételesen volt kapcsolatban. Piaci helyzetéből adódóan tehát nem ígérhette, hogy terméke fogyasztói ára megtakarítással jár.
A GVH álláspontja szerint megtévesztőnek minősül az a végfogyasztóknak szóló reklám, amelynek ígérete csak a vállalkozások belső üzleti körében valósul meg, a vevők felé viszont nem. A vásárlók ráadásul nem is tudták, hogy a kereskedelemben széles körben elterjedt kiárusítással kapcsolatos reklámozással vagy egy termék piacai bevezetését támogató reklámmal állnak szemben. Ez azért lényeges, mert a jó minőségű, időlegesen olcsó termékek iránt nő a fogyasztók érdeklődése. A vevők ilyenkor a hasonló, helyettesítésre alkalmas termékek helyett általában a megtakarítást eredményező akciós terméket választják. A GVH határozatában megjegyezte: a kiskereskedők sem jelenhettek volna meg akciós árral a fogyasztók felé. Egyrészt mert új termékről lévén szó, korábban nem létezett kipróbált ár, amiből kedvezményt adhattak volna, másrészt nem is saját bevezető áraikat reklámozták volna. A jogsértés miatt a Reckitt Benckiser Kft. egymillió forintos bírság megfizetésére köteles.
A bírság összegének maghatározásakor a GVH enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az akciónak jótékony hatása volt a fogyasztói árra, illetve hogy az eljárás alá vont vállalkozás önként felhagyott a jogsértő magatartással. Súlyosbító körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy a Reckitt Benckiser Kft.-vel szemben már több ízben indult eljárás a fogyasztók megtévesztése miatt.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








