Úgy tűnik, nem nagyon veti vissza az utazási hajlandóságot a menetjegyárak emelése, pedig februárban a MÁV tarifái 16%-kal nőttek, a Volán pedig 6%-ot emelt. Május 1-jétől további 17, illetve 4%-os drágulás következik - írja a Napi.
A MÁV vezetése azzal számol, hogy 0-2% között marad a lemorzsolódás az idei áremelések következtében, a jegybevételek pedig eddig összességében terv szerint alakulnak.
Az aránytalan emeléseknek deklarált célja, hogy azonos díjat fizessenek a különböző közlekedési eszközökön utazók, tehát ne kerüljenek hátrányos helyzetbe azok, akiknek nincs választási lehetőségük a vasút és az egyelőre még drágább busz között.
A lap információi szerint a vasúti első osztályú tarifa 25%-kal lesz magasabb a másodosztályúnál, utóbbival pedig azonos lesz a buszjegy ára. Az új tarifarendszerben állítólag fajlagosan drágább lesz rövid távon utazni.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







