Több tízezren lehetnek, akik 1997-ben a magánnyugdíjpénztárak valamelyikét választották, és az idén lesznek nyugdíjasok. Nekik már nem volt a nyugdíjbavonuulásukig elég idő arra, hogy megfelelő mennyiségű tőkét halmozzanak fel. Ezért kormányzati szakértők azon gondolkodnak, hogy ismét megnyitják a visszalépés lehetőségét a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe az előtt a legalább 150 ezer ember előtt, akik pórul jártak a magánnyugdíj pénztári rendszerbe történő átlépéssel 1997-ben.
Azok, akik beléptek a magánnyugdíjrendszerbe, azt vállalták, hogy állami nyugdíjuknak csak 75 százalékát kapják meg, és a maradék 25 százalékot egészítik ki ezzel a lehetőséggel.
A jelenlegi helyzetnek több oka is volt, és ezért egyesek szerint az állami szabályzók változása, mások szerint a nyugdíjpénztárak alacsony teljesítménye, ismét mások szerint maguk a járulékfizetők okolhatók.
A nyugdíjpénztárak hozamai nem kápráztatták el az elmúlt években a tagságukat: az utóbbi 7 évben többször is az éves inflációs szint alatt maradtak. Ezen javíthat majd, ha 2008-tól életbe lép a választható portfólió intézménye.
2012. december 31-ig nyugdíjba vonulók esetében a pénztáraknak meg kell vizsgálniuk, hogy a tag egyéni számláján felhalmozott megtakarítás mekkora járadékra jogosít. Ha a kiszámított havi járadék kevesebb, mint az a huszonöt százalék, amellyel a pénztártag havi állami nyugdíját csökkentenék, azaz rosszabbul járna, akkor két lehetőség közül választhat: vagy egy összegben, adómentesen felveszi a magánnyugdíjpénztárban felhalmozott megtakarítását, vagy visszalép az állami nyugdíjrendszerbe.
150 ezren buktak a nyugdíjreformon - vissza az állami nyugdíjat?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







