Mint arra már előző VoIP-körképünkben is felhívtuk a figyelmet, az igazi ingyenesség elveszett az internetes telefonálás világában, hiszen több szolgáltató is egyenlegfeltöltéshez köti az ingyenes telefonálási lehetőséget. A percdíjak tekintetében nagy változás - a dollár árfolyamváltozásán kívül - nem történt, inkább SMS-fronton változtattak a szereplők.
Mézesmadzag
Már a messzi múltban van az az időszak, mikor csupán letöltöttünk egy programot, s a végtelenségig cseveghettünk rajta keresztül ismerőseinkkel. Ma már a legtöbb szolgáltató esetében a 0 forintos percdíjakat a kezdeti időszak után csak akkor tudjuk érvényesíteni, ha feltöltjük egyenlegünket, de ez is csak korlátozott ideig érvényes. A szolgáltatók többségénél egy feltöltéssel 120 nap ingyen-hívás jogosultságot kapunk, de a VoipCheap esetében például csupán 90 napra jogosít fel bennünket a feltöltés.
A kezdeti időszakra vonatkozóan a szolgáltatók honlapján a tájékoztatók azt már nem közlik - a VoipBuster kivételével -, hogy az újonnan regisztráltak hány perc ingyenhívásra jogosultak, azonban olvasóink tapasztalatai szerint mindössze 60 percre (a VoipBusternél is ennyi a kipróbálási jogosultság).
Persze ha feltöltöttük az egyenlegünket, és megvan a 120 nap is, még akkor sem ér véget a korlátozások világa, mivel 0 forintos percdíjjal 7 napon belül összesen 300 percet telefonálhatunk egy IP-címről, ezután a normál díjat számítják fel, amely általában 1 cent percenként.
Tarifák
Ennek ellenére nem árt, ha mégis végigtekintjük, hogy állnak a tarifák a VoIP-szolgáltatók háza táján! Változatlanul nem árt tudnunk, hogy az általunk fizetendő percdíjakra alapvetően két tényező hat:
• változik a szolgáltatók árpolitikája, vagy
• elmozdulás következik be a forint (euróval, dollárral, vagy fontban szembeni) árfolyamában.
A két tényező közül ez utóbbi szorulhat némi magyarázatra: a legtöbb szolgáltatónál euróban, dollárban, vagy éppen fontban tölthetjük fel virtuális számlánkat, így amennyiben ezt forint számlánkról tesszük, a mindenkor érvényes banki árfolyamon történik meg pénzünk átváltása (Ha devizaszámlát vezetnénk, nem lenne hatással ránk az árfolyamváltozás, ennek azonban pótlólagos költségei vannak).

A Yahoo honlapja szerint a megadott percdíjakra adó és egyéb díjak jöhetnek, míg másutt ezeket tartalmazzák a táblázatban feltüntetett értékek. A szegmens úttörője, a Skype minden hálózaton kívüli (SkypeOut) hívás után 0,045 eurós bruttó kapcsolási díjat számít fel.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Elmondható, hogy az egyes szolgáltatók percdíjainak tekintetében nem tapasztalható változás, azonban az általunk fizetendő percdíjak forint értéke a dollárban denominált eredeti árak esetében magasabbak az előző havi értékeknél köszönhetően a dollár drágulásának.
SMS interneten keresztül
A legtöbb szolgáltató SMS-küldéssel próbál meg újabb vásárlókat szerezni, illetve a régi tagok pénztárcáját valamivel vékonyabbá varázsolni. Az euróban közzétett árakat forintra átszámítva közöljük az alábbi táblázatban.

SMS-ek tekintetében a tarifák kiegyenlítése volt megfigyelhető, leginkább a díjak emelésén keresztül.
Lobbiznak a szolgáltatók
Az Európai Bizottság mintegy egy hónappal ezelőtt azt a szabályozási javaslatot tette, hogy a VoIP-szolgáltatók tegyék lehetővé hálózataikon a segélyhívásokat. A britek ezt olyannyira komolyan vették, hogy 2008. szeptemberétől ott már kötelező lesz ezt biztosítani.
A szolgáltatók ezen törekvés ellenében hozták létre a VON Coalition Europe elnevezésű lobbicsoportot, annak érdekében, hogy tájékoztassák a döntéshozókat arról, hogy ne álljanak az innováció útjába, és képesek legyenek a fejlődés irányába tekinteni. A vezető szolgáltatók, köztük a Skype sem ért egyet a segyélhívások biztosításának kötelezettségével, ugyanis véleményük szerint a VoIP inkább komplementere a hagyományos telefon-szolgáltatóknak, mintsem helyettesítője.








