0 °C Budapest

Ennek a lehetőségnek is vége - nincs ingyen sms

Pénzcentrum
2008. július 18. 12:00

Havonta megismételt körképünk a - nem csupán az egyéni felhasználók, hanem a cégek körében is - egyre nagyobb népszerűségnek örvendő VoIP telefonálási percdíjakat, valamint az SMS-küldés díjait veszi górcső alá. A percdíjak területén minimális mozgás történt csupán, nagyobb változást csak az euro forinttal szembeni árfolyamában bekövetkezett csökkenése okozott. Az SMS-küldés területén a szolgáltatók inkább a díjak emelésére szavaztak, olyannyira, hogy most már körképünk szereplői közül senki nem kínál 0 forintos díjat!

"Kvázi" ingyenhívás

Már a messzi múltban van az az időszak, mikor csupán letöltöttünk egy programot, s a végtelenségig cseveghettünk rajta keresztül ismerőseinkkel. Ma már a legtöbb szolgáltató esetében a 0 forintos percdíjakat a kezdeti ingyenes időszak után csak akkor tudjuk érvényesíteni, ha feltöltjük egyenlegünket, de ez is csupán korlátozott ideig érvényes. A szolgáltatók többségénél egy feltöltéssel 120 nap ingyen-hívás jogosultságot kapunk, de a VoipCheap esetében például csupán 90 napra jogosít fel bennünket a feltöltés.

A kezdeti időszakra vonatkozóan a szolgáltatók honlapján a tájékoztatók azt már nem közlik - a VoipBuster és a VoipStunt kivételével -, hogy az újonnan regisztráltak hány perc ingyenhívásra jogosultak, azonban olvasóink tapasztalatai szerint mindössze 30 - 60 percet (a VoipBusternél és a VoipStuntnál is ennyi a kipróbálási jogosultság) engedélyeznek.

Persze ha feltöltöttük az egyenlegünket, és megvan a 120 nap is, még akkor sem ér véget a korlátozások világa, mivel 0 forintos percdíjjal 7 napon belül összesen 300 percet telefonálhatunk egy IP-címről, ha ezt a korlátot átlépjük, ezután a normál díjat számítják fel, amely 1,2 eurocent percenként.

Tarifák

Ennek ellenére nem árt, ha mégis végigtekintjük, hogy állnak a tarifák a VoIP-szolgáltatók háza táján! Változatlanul nem árt tudnunk, hogy az általunk fizetendő percdíjakra alapvetően két tényező hat:

• változik a szolgáltatók árpolitikája, vagy
• elmozdulás következik be a forint (euróval, dollárral, vagy fontban szembeni) árfolyamában.

A két tényező közül ez utóbbi szorulhat némi magyarázatra: a legtöbb szolgáltatónál euróban, dollárban, vagy éppen fontban tölthetjük fel virtuális számlánkat, így amennyiben ezt forint számlánkról tesszük, a mindenkor érvényes banki árfolyamon történik meg pénzünk átváltása (Ha devizaszámlát vezetnénk, nem lenne hatással ránk az árfolyamváltozás, ennek azonban pótlólagos költségei vannak.).

Telefon

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Előző havi körképünkhöz képest a VoipStunt esetében emelkedett a szolgáltatás ára, míg a többi operátor esetében ilyen nem történt. Az euro forinthoz viszonyított árfolyamában árcsökkenés következett be (a dollár árfolyama nem változott), emiatt mérséklődtek egyes forintban kifejezett percdíjak.



A Yahoo honlapja szerint a megadott percdíjakra adó és egyéb díjak jöhetnek, míg másutt ezeket tartalmazzák a táblázatban feltüntetett értékek. A szegmens úttörője, a Skype minden hálózaton kívüli (SkypeOut) hívás után 0,045 eurós bruttó kapcsolási díjat számít fel.

Egyre kevesebb az ingyen

A legtöbb szolgáltatónál SMS-küldésre is lehetőség nyílik, de már itt is zárul a kör, egyedül a VoipCheap kínál ingyenes küldési lehetőséget. A telefonálás percdíjaival ellentétben, ebben a szegmensben aktívabban változnak a szolgáltatók díjai. Persze a 0 forintos díj ebben az esetben sem teljesen az, aminek látszik...



Kizárólag az a regisztrált felhasználó küldhet sms-t, aki rendelkezik a fentebb már említett ingyen hívásra (és ebben az esetben már ingyen sms-ezésre is) feljogosító napokkal. Emellett még azt is kikötik a szolgáltatók, hogy fenntartják maguknak azt a jogot, hogy bizonyos mennyiségű sms elküldése után megváltoztassák a küldési díjakat.

A VoipCheap fair használatot taglaló szabályzatában - egyedüliként - lefektették az ingyenes sms küldésre vonatkozó szabályokat is, amely szerint minden új felhasználót 5 darab 0 forintos sms illet meg. Aki ennél többet szeretne küldeni, annak legalább 10 euróval fel kell töltenie egyenlegét, ez pedig 3 hónap ingyensms-ezésre jogosít fel. Egy héten maximum 15 darab 0 forintos sms-t küldhetünk egy IP-címről. Ha valaki túllépi a korlátokat, az alapdíjazás lesz érvényes rá.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?