-7 °C Budapest

Mi a baj a hűségnyilatkozattal?

Pénzcentrum
2008. december 10. 13:28

A fogyasztók érdekeit is szem előtt tartó, a részleteket egyértelműen és pontosan tisztázó hűségnyilatkozatokat vár el a szolgáltatóktól Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK).

Magyarországon több mint 20 millió hírközlési előfizetői szerződés van hatályban és ezek jelentős részéhez hűségperiódus kapcsolódik. A fogyasztók számára sok esetben valóban kedvező hűségnyilatkozatok azonban veszélyeket rejthetnek, ezért nagyon fontos, hogy szerződéskötés előtt a fogyasztó alaposan tájékozódjon, ismerje meg a részleteket, és legyen tisztában a lehetőségeivel.

Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban számos hatósági és civil kezdeményezés történt a hűségszerződések átláthatósága érdekében, mindeddig nem alakult ki tiszta, a fogyasztók számára egyértelmű és a verseny érdekeit is szolgáló piaci gyakorlat.


Sokszor nincs, vagy csak irreális feltétekkel érhető el hűségnyilatkozat nélküli ajánlat, számos esetben pedig nem lehet pontosan tudni, milyen kötelezettségekkel jár a szerződés idő előtti felmondása, hogy válthat-e az ügyfél az adott szolgáltató egy másik ajánlatára, hogy mikor jár le a hűségperiódus, és mi történik a lejárat után.

A HFJK most a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériummal (KHEM), a Nemzeti Hírközlési Hatósággal (NHH), a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH), valamint a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) együttműködve, e helyzet megváltoztatása érdekében ajánlást tett közzé. Eszerint a szolgáltatók nem kényszeríthetik a fogyasztókat hűségnyilatkozatos előfizetői szerződés megkötésére, sem úgy, hogy nem ajánlanak hűségnyilatkozat nélküli előfizetői szerződésre vonatkozó konstrukciót, sem pedig úgy, hogy a határozatlan idejű szerződés megkötését indokolatlan és az előfizetőre nézve hátrányos feltételekkel nehezítik meg.
Takács Péter várakozása szerint a kezdeményezéssel egyetértő szolgáltatók az ajánlásban foglaltakat mielőbb beépítik általános szerződési feltételeikbe (ÁSzF).

Az ajánlás szerint a szolgáltatóknak kerülniük kell az olyan egyoldalúan kikötött jogi és gazdasági feltételek alkalmazását, amelyek korlátozzák a fogyasztók választási szabadságát, illetve csak aránytalan terhek vállalása mellett teszik lehetővé a díjcsomagváltást.

A hűségnyilatkozat létezéséről és időtartamáról szóló tájékoztatásban szerepelnie kell az áruhoz vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó kedvezményeknek, továbbá a kedvezményekért vállalt elkötelezettség időtartamát (annak pontos kezdetét és végét) egyértelműen meg kell határozni az előfizetői szerződésben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szintén tájékoztatást kell adni arról, hogyan alakulnak a hűségidő alatt, illetve annak lejártával a szolgáltatás igénybevételének feltételei, illetve milyen következménnyel jár, ha a fogyasztó a hűségidő lejárta előtt akar abból kilépni, ezért a szolgáltatónak vállalnia kell, hogy egyértelmű és átlátható módon megjeleníti a jellemzően kötbérként megjelölt fizetési kötelezettség meghatározásához szükséges számítási módszertant.

A szolgáltatónak az igénybe vett szolgáltatás vagy termék jellegének megfelelően, a hűségidő vége előtt értesítenie kell a fogyasztót a hűségidő lejártáról, a szolgáltatás igénybevételi feltételeinek a lejáratkor bekövetkező változásáról és a fogyasztót megillető jogokról. Az ajánlás szerint megfelelő eljárás, ha mindezekről a szolgáltató a hűségidő lejártát megelőző havi számlalevélben ad tájékoztatást.

Az ajánlás szerint a hűségnyilatkozat ideje csak a felek közös akaratával, írásban hosszabbítható meg. Elvárás, hogy a szolgáltatók az ÁSzF külön fejezetében, közérthetően és egyértelműen rendelkezzenek a hűségnyilatkozat aláírásával a fogyasztóra, valamint a szolgáltatóra vonatkozó konkrét kötelezettségekről, és ezek a feltételek jelenjenek meg a szolgáltatók honlapján, illetve díjszabásában (az árlistában) is.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?