Valószínűleg mégsem kerül lakat a sarkadi Tesco áruházra. Korábban azért merült fel a hipermarket bezárásának ötlete, mert rendkívül megszaporodtak a lopások, sőt az is előfordult, hogy a tolvajok a dolgozókat is bántalmazták.
Közleményükben azt írják, hogy Nagy-Britannia lakosainak kétharmada ellenzi a libamáj értékesítését, a hízott máj előállítását pedig már 15 európai országban betiltották, beleértve Németországot és Nagy-Britanniát.
Az állatvédők célja az állatkínzások kiderítése, a nyilvánosság tájékoztatása és az álaltok életkörülményeinek javítása.
Hackl Mónika, a Tesco kommunikációs igazgatója elmondta: nagy valószínűséggel nem zárják be az áruházat, mert az elmúlt hónapokhoz képest sokat javult a helyzet. A szóvivő szerint nem tapasztalták, hogy a lopások számának növekedése országos probléma lenne, ezért a Tescónak nincs stratégiája arra az esetre, ha gyakoribbak lennének a sarkadihoz hasonló esetek.
Auer György alezredes, a Sarkadi Rendőrkapitányság vezetője elmondta: Románia 2007-es uniós csatlakozása óta a sarkadi szegények még szegényebbek lettek. Megszigorították ugyanis a cigarettabehozatalra vonatkozó előírásokat, és a csempészet ellenőrzését is. Ezzel sok család a korábbi bevételeinek jelentős részét elvesztette.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sarkadon a tolvajok nyakon vágták a pénztárosnőt, orrba verték a biztonsági őrt - három ilyen esetet sikerült bizonyítani. A sarkadi ügyben - a lopásokon kívül- bizonyítható egy rendbeli rablás is - a tolvaj erőszakkal vitte magával a zsákmányát. A lopott árut el kell adni valakinek, ha a tolvaj nem tudja mindet maga elfogyasztani - ilyenkor szükségszerűen akad orgazda. Sarkadon megtalálták, meggyanúsították őt is.
A biztonsági kamerák által készített filmek rengeteget segítettek - csak elég sok időbe került átnézni a nyolc DVD-re írt felvételeket. Ezek alapján viszont bizonyítani lehet, hogy nemcsak a szülő lopott, hanem a nem büntethető, kiskorú gyermekét is lopásra használta - a Btk. szerint ez kiskorú veszélyeztetésének minősül. Az apát emiatt őrizetbe vették, a bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte. A négy veszélyeztetett gyermeket a gyámhatóság eseti gondnoknál helyezte el.








