A brit kormány új szabályozásra készül az alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében. Azt szeretnék elérni, hogy a kocsmárosok kisebb poharakban, kevesebb bort adjanak az italozóknak.
A bárokban ezután is lehet majd 175 és 250 ml-es poharakban felszolgálni a borokat, azonban lehetővé kellene tenni, hogy a vendégek 125 ml-es poharakból is fogyaszthassanak.
Az Egészségügyi Minisztérium szerint az elmúlt években erősebb, magasabb alkoholtartalmú borok kerültek piacra, és a fogyasztók sokszor nem tartják magukat a mértékletességhez. Egy 250 ml-es pohár ugyanis egy átlagos borosüveg űrtartalmának egyharmadát jelenti, ez pedig -főleg a nők számára- jóval több, mint az egészségre ártalmatlan mennyiség.
A borkereskedők és a kocsmárosok azonban nem támogatják az elképzelést. Az egyik legnagyobb kereskedelmi lánc, a JD Witherspoon szóvivője szerint a fogyasztók egyszerűen nem igénylik a kisebb poharakat. A szórakozóhelyeken csak 18 év felettieket szolgálnak ki, egy felnőtt embernek pedig tisztában kell lennie a mértékkel, illetve a túlzott alkoholfogyasztás következményeivel.
Az országos tiszti főorvos más megoldáson gondolkozik: Sir Liam Donaldson tervei szerint minimumárat kellene kiszabni az alkoholokra. Így azok drágábbak lennének, kevesebb fogyna belőlük, ennek következményeként pedig csökkenne az italfogyasztás miatt kialakuló megbetegedések, bűncselekmények, halálesetek száma is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Erre reagálva Gordon Brown miniszterelnök úgy nyilatkozott: nem akarják a mértékletes alkoholfogyasztókat büntetni egy ilyen lépéssel.
A 27 EU- tagállam alkoholfogyasztási listáját magasan Nagy-Britannia vezeti, megelőzve Írországot, Finnországot, a dánokat és a svédeket is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







