Az elmúlt néhány év egyik leggyakrabban használt szavát választotta szeletes csokoládéja márkanevéül egy kis magyar édesipari vállalkozás. A Válság szelet -rácáfolva a nevére - eddig megfelelő forgalmat produkál a gyártónak, ám az igazi piaci siker még várat magára.
Mindenhol azt hallani, hogy így a válság, úgy a válság. Emiatt döntött úgy a makói Galla Sweet Kft. hogy az elmúlt évek egyik legfelkapottabb kifejezéséből márkanevet kreál, így szerezve soktízezer ingyenes reklámozót szeletes csokoládéjának. A számításuk a jelek szerint bevált, mivel a Válság szelet néven futó rumos gesztenyés szelet a világháló segítségével komoly ismertségre tett szert. Ráadásul a jelek szerint a forgalmi adatokra sincs panasz - legalábbis a gyártó cégnél ezt állították a Pénzcentrum kérdésére.

Első ránézésre úgy tűnhet, a termék minőségével is rászolgál a nevére. A 22 grammos szeletet ugyanis 20-25 forint közötti áron adják el a nagykereskedőknek, így a boltokban 30 forint körüli áron juthatnak hozzá a fogyasztók. A gyártó szerint azonban a beltartalmon nem, csak a külcsínyen igyekeztek spórolni. A csomagolás egyszerű, mert az olcsó papírra csak két színből készül a felirat. A nagyobb kiszerelést is egyszerű dobozba töltve forgalmazzák. Egyébként a csoki minőségben semmiben sem marad el a hozzá hasonló árkategóriába tartozó hasonló termékektől - ígéri a gyártó.
A Válság szelet - mint megtudtuk -létező fogyasztói igényt hivatott kielégíteni. A gazdasági nehézségek miatt az édesszájú vevőknek spórolniuk kell, így a táblás termékekről sokan átnyergelnek a kisebb súlyú, ám jóval olcsóbb szeletes csokoládékra. A kisvállalkozás azonban sorstársaihoz hasonlóan piacra jutási nehézségekkel küszködik. Mindössze egyetlen üzletkötője teríti a terméket a nagykereskedések számára az egész országban, így Válság szelet egyelőre nem került ki győztesen a válságból.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








