-3 °C Budapest

"Forradalom" Európa boltjaiban: szakértők lettek a fogyasztókból

2011. május 10. 10:45

Radikálisan új korszak köszönt be a fogyasztói szokásokban - a Cetelem Körkép 2011 kutatás eredményeinek összefoglalója szerint. A felmérés egyik legfontosabb megállapítása, hogy a gazdasági visszaesés hatására és az internet előretörésével színre lépett a szakértővé váló, önállóságáért küzdő "Fogyasztó 2.0". Magyarország még mindig a legpesszimistább országok közé tartozik.

A fogyasztási hitelezésben piacvezető hitelintézet mai sajtótájékoztatóján ismertetett Cetelem Körkép 2011 című nemzetközi kutatása szerint túl van a recesszió mélypontján Európa, de a válság utóhatásait az egyes országok eltérően értékelik. Az európai fogyasztók közérzete lassan bár, de javul.

Lukácsi Zoltán, a Cetelem marketing igazgatója elmondta: az egész Európára kiterjedő felmérést 2005 óta végzik el Magyarországon is. Az idei kutatás legfontosabb konklúziója, hogy teljesen új típusú fogyasztási szokások alakultak ki Európában. A fogyasztók tudatosan keresik a legjobb árakat, az internet segítségével pedig aktívan gyűjtik az információkat, azaz egyfajta szakértővé válnak. Radikális újítást jelentenek az okostelefonok: a vásárló az üzletben nem hisz el mindent, amit az eladótól hall, hanem azonnal le tudja ellenőrizni annak valóságtartalmát, illetve az árakat is.

A korábbi függés - amikor a fogyasztó a kereskedő által biztosított információktól függ- gyakorlatilag megszűnt. Csökken a fogyasztók pesszimizmusa -Magyarországon is- de még mindig a 3 legpesszimistább európai ország között vagyunk.

 


Jól látszik, hogy régiónkban a fogyasztók egyre többet akarnak költeni, Nyugat-Európában viszont sokkal kiegyensúlyozottabb a fogyasztás és a megtakarítás viszonya. Mi magyarok továbbra is a fogyasztáson keresztül definiljuk magunkat, és továbbra sem tervezzük megtakarításaink növelését (vagy nem vagyunk képesek rá).

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mit vásárolunk 2011-ben?

Háztartási gépek, szórakozás, utazás - az európai fogyasztók többsége ezeken a területeken szeretne jelentősebb összegeket elkölteni 2011-ben. Hasonló trendeket látunk Magyarországonn is, a háztartási gépek vásárlása terén jelentős növekedés várható.

A felmérés szerint az autópiac csak minimálisan növekszik majd, a sportpiacon azonban idén is várható a fogyasztás növekedése.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29