Hatalmas nyeremények várják ezen a héten is azokat, akik kitöltik a lottószelvényeket. Az Ötöslottó történetének második legnagyobb hazavihető összege, 3 milliárd 370 millió forint, a Hatoslottón pedig 1 milliárd 477 millió forint keresi gazdáját.
11; 36; 43; 63; 66;
KATTINTS IDE, ÉS TUDD MEG, VOLT-E ÖTÖS A LOTTÓN!
A szervező Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten elvihető magyar jackpotok Európa-szerte kiemelkedőnek számítanak. Dániában 18 millió korona - azaz kicsit több mint 700 millió forint - a tét, Szlovéniában 366 millió forintnyi euróért játszanak, de még a német lottózókban is mindössze 1 milliárd 172 millió forintnak megfelelő összeget lehet nyerni.
Igaz, a magyar főnyeremény aprópénznek tűnhet az olasz mellett: Itáliában csaknem 27 és fél milliárd forint ezen a héten a jackpot.

A legfrissebb statisztikák szerint a hatalmas összegek a magyar szerencsevadászokat is megmozgatják: halmozódás idején hosszabb távon jellemzően nő a játékkedv. Hetente átlagosan nagyjából 3,5 millió Ötöslottó alapjáték érkezik be, halmozódás idején emelkedik a darabszám. Az elmúlt héten 6,7 millió alapjáték érkezett be.
Az Ötöslottón minden idők legtöbb alapjátékát, több mint 14,5 millió darabot 2003 novemberében küldték játékba. Akkor a halmozódás történetének leghosszabb, 38 hetes időszaka végén a tét minden idők legnagyobb Ötöslottó nyereménye, 5 092 890 758 forint volt.Jelenleg az Ötöslottó-jackpot immár 26. hete halmozódik.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Hatos 17. hete halmozódik
A Hatoslottón ezen a héten 1 milliárd 477 millió forint keresi gazdáját. A jackpot immár 17. hete halmozódik, a legutóbbi telitalálat januárban volt, akkor 442 millió forintot vitt el a szerencsés.
A Hatoslottón átlagosan 1,8 millió alapjátékot játszanak meg hetente, az elmúlt héten ennél 1 millióval több, 2,9 millió szelvényt töltöttek ki.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







