A torrentezés általánosan jellemző a magyar internethasználókra. A 30 év alattiak 73 százaléka tölt le filmeket, zenéket és szoftvereket, de az 50 év felettiek 20 százaléka is használja a fájlcserélőket ‒ derült ki egy felméréséből.
A 18‒75 éves internethasználók 47 százaléka torrentezik, míg 21 százalék azok aránya, akik még nem hallottak a fájlcserélésről - derül ki a G Data vírusirtócég megbízásából készült kutatásból. Ha azonban csak a 18‒29 évesek szokásait vizsgáljuk, a torrentezők aránya megnő 73 százalékra, mialatt csupán a fiatalok 6 százaléka nem ismeri ezt a módszert.
A magyar felhasználók a leggyakrabban filmeket töltenek le (79 százalék), ezt követi a zene (62 százalék), majd a szoftver (49 százalék) és a dokumentumok (35 százalék) torrentezése. Kiemelkedő emellett, hogy mennyire megbízunk a fájlcserélő rendszerekből származó tartalmakban.
A válaszadók 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy előfordult már vele, hogy a vírusirtója riasztást adott a letöltés során. Ilyenkor azonban sokan figyelmen kívül hagyják a jelzést, és mindenképpen megnyitják a fájlt. Azok egyötöde, akik már találkoztak riasztással, egyenesen úgy gondolja, hogy a gépre telepített védelem minden esetben téved.
"Sokan abban a tévedésben vannak, hogy a vírusirtócégek megegyeztek a többi szoftvergyártóval, és azért adunk riasztást a torrent klienseken érkező fájlokra, hogy gátat szabjunk a legális programok jogszerűtlen használatának. A valóságban azonban a kártevők készítői sűrűn használják a fájlcserélő hálózatokat a vírusok terjesztésére" ‒ mondja Maulis Csaba, a G Data internetbiztonsági szakértője, aki hangsúlyozza, hogy egyáltalán nem biztonságos megnyitni azokat a fájlokat, melyeket a vírusirtó fertőzöttnek jelez.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tipikus magyar torrentező egyébként alapfokú végzettséggel rendelkező budapesti fiatal férfi, aki elsősorban filmeket tölt le a fájlcserélő alkalmazások segítségével.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







