Az Indotek Group beruházásában a Duna Plaza egy átfogó fejlesztés keretében teljesen megújul.
Sok üzletben már a két ünnep között, sőt, a karácsony előtti napokban is találkozhattunk leértékelésekkel, de a boltok januártól izzítják be igazán az akciórakétákat. A Pénzcentrum azt is mutatja, mire ügyeljen az, aki leárazott terméket vásárol.
Már a karácsonyt megelőző napokban is szép számmal találkozhatott leárazásokkal az, aki valamelyik nagyobb bevásárlóközpontban járt. A ruházati boltok meglehetősen korán beindították az akciókat, a két ünnep között pedig már az üzletek túlnyomó többségében találkozhattunk SALE feliratokkal.
Az igazán nagy kedvezmények azonban csak most jönnek. A Pénzcentrum piaci információi szerint az alábbiakra lehet számítani a következő hetekben:
- Február végéig, március elejéig kitartanak a leárazások
- Fokozatosan nő a kedvezmények mértéke, várhatóan februárra már nem lesz ritka a 70-80 százalékos leértékelés sem
- Ez persze a készletek csökkenésével is jár
- Így fokozatosan csökken majd az akciós termékeknek szánt hely a boltokban
- A webshopokban is egyre több akciós termékkel találkozhatunk
- A ruházati boltok indítják a leárazásokat, őket követik a lakberendezési üzletek, de várhatóan heteken belül a műszaki cikkeknél is találkozhatunk kedvezményes időszakokkal
Forrásaink felhívták a figyelmet arra, hogy legyünk óvatosak, ha már a leértékelés kezdeti időszakában túl nagy arányú árengedményekkel találkozhatunk. Ez a legtöbb esetben azért lehetséges, mert korábban egy rövid ideig felvitték az árakat az adott boltban, így most könnyen írják ki a 80-90 százalékos leértékelést a kirakatba. A másik bevett kereskedői gyakorlat, hogy csak néhány terméket kínálnak ilyen nagy arányú kedvezménnyel, de ez pont elég arra, hogy becsalogassák a vevőket.
Így működik a garancia az akciós termékeknél
Sokszor találkozhatunk azzal a kereskedői reakcióval, mely szerint akciós terméket nem váltanak vissza, nem cserélnek. Fontos tudnunk, hogy akciós termék esetén is ugyanazon jogokkal rendelkezünk, mintha nem leértékelt terméket vettünk volna. Azaz megilletnek bennünket a szavatossági, jótállási jogaink, függetlenül az árcsökkenéstől, mely meglehetősen gyakori karácsony táján. Mindez alól egyetlen kivétel van: ha azért akciós az áru, mert valamilyen hibája van, és ezt a vásárláskor a tudomásunkra hozzák, ezen hiba miatt nem reklamálhatunk.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szintén gyakorta találkozunk azzal a kereskedői módszerrel, melynek értelmében a hibás termék javítása, vagy ugyanolyan árura történő cseréje helyett egy másik, hasonló árucikket ajánlanak fel részünkre, akár plusz ráfordítás nélkül, akár további ráfizetés mellett. Azaz levásárolhatjuk a hibás termék árát, akár egy kapott kupon, vagy bón segítségével. Természetesen elfogadhatjuk ezen felkínált lehetőséget, de nem kötelezhet bennünket a kereskedő a levásárlásra, azt nem vagyunk kötelesek elfogadni, és ragaszkodhatunk szavatossági, jótállási jogainkhoz.
Azt is tudnunk kell, hogy tartós fogyasztási cikk esetén - melynek körét jogszabály határozza meg, ide tartoznak tipikusan a műszaki, háztartási cikkek többek között -, ha a vásárlástól számított három munkanapon belül élünk hibás termék miatt csereigénnyel, úgy nem hivatkozhat a kereskedő arra, hogy az esetleges aránytalan többletköltség miatt inkább javítja csere helyett a terméket. Végül, de nem utolsó sorban nagyon fontos: vásárlás előtt alaposan tájékozódjunk az egyes termékekről és lehetőségeinkről. Ha pedig hibásnak minősül az áru, ne féljünk élni lehetőségeinkkel, merjük jogainkat érvényesíteni.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








