Bár 2025 egészében átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon, a részletes adatok jóval árnyaltabb képet mutatnak.
Hatalmasat kaszálhat a Déli pályaudvarnál lévő CBA a vasárnapi boltzáron, a törvény ugyanis rá nem vonatkozik. Bár a helyiek bizonyára örülnek majd, hogy lesz hol vásárolniuk vasárnap is, a bolt alkalmazottai inkább otthon maradnának. A franchise jogokat birtokló CBA Kereskedelmi Kft. ugyanakkor nem kötelezi bezárásra vasárnaponként az üzletet.
A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény értelmében március 15-e után is nyitva maradhatnak - mérettől függetlenül - azok a boltok, amelyek közforgalmú vasúti pályaudvarok területén helyezkednek el. Nos, a fővárosban összesen egy ilyen üzlet van:
- tudtuk meg a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától.
KATTINTS! Így cselezhetik ki a multik a vasárnapi boltzárat
Bár a kommunikációs igazgató franchise rendszergazdaként a munkaviszonnyal kapcsolatban nem tudott részleteket elárulni, a Déli Nagyáruház boltvezető helyettese viszont a Pénzcentrum helyszíni szemléje során már közlékenyebb volt. Mint elmondta, egyelőre a bolt vezetősége, és így az alkalmazottak sem kaptak tájékoztatást arról, mi lesz a sorsuk. Azt ugyanakkor hozzátette, a belső szabályzat szerint a beosztásokat 1 héttel előre kell kiadni, tehát hamarosan tiszta lesz a kép.
A helyettes szerint egyébként a Déli CBA alkalmazottainak többsége annak örülne, ha a bolt nem nyitna ki vasárnaponként. Véleménye szerint azonban a legtöbb ott dolgozó azzal nincs tisztában, ez mivel járna. Szerinte ebben az esetben akár fizetéscsökkentés és/vagy munkaidő-átcsoportosítás is szóba jöhetne. Arról viszont nincs információnk, hogy a Déli CBA dolgozóinak mekkora vasárnapi bérpótlék jár.
Persze akár érthető is lehet a Déli CBA dolgozóinak hozzáállása, hiszen a Figyelő februárban publikált adatai szerint nincsenek túl jól megfizetve, így az esetleges bérpótlék összege is jóval kevesebb lehet. Igaz, a CBA szerint valótlan adatok jelentek meg a sajtóban, mivel véleményük szerint a vizsgálat nem terjed ki teljes körűen a CBA hálózatához tartozó valamennyi vállalkozás elemzésére. A Figyelő szerint egyébként a CBA-sok átlagosan mindössze 134 ezer bruttót vittek haza még 2013-ban.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egy Szatmáry Kristóf (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP) által 2014. december 16-án benyújtotttörvényjavaslat szerint a kiskereskedelemben százszázalékos bérpótlék illetné meg a munkavállalót, ha vasárnap dolgozik. Igen ám, de Szatmáry Kristóf a héten benyújtott egy módosítót. E szerint a vasárnapra nem hogy 100 százalékos bérpótlék járna, hanem a kereskedelemben a vasárnap rendes munkaidőnek számítana. Vagyis a mostani 50 százalékos pótlék helyett nem 100 százalék pótlék járna, hanem nulla - írja a Vastagbőr.
A Déli CBA lehet az aranytojást tojó tyúk
Mindenképp érdekes, hogy bár a CBA még novemberben a leghatározottabban támogatta a vasárnapi boltzárat, ma már nincs ellenére, ha egyik partnere versenyelőnybe kerül a törvényi kiskapu miatt. Pedig a CBA Kereskedelmi Kft., mint a franchise jogok birtokosa vélhetően minden tagnak előírhatná, hogy márpedig a "kereskedelmi dolgozó pihenésének, családi életének biztosítása miatt" minden partnernek be kell zárnia vasárnap.
Bár arról nincs tudomásunk, eddig hogy muzsikált a Déli Nagyáruház vasárnaponként - a Blikk információi szerint közepesen erős nap szokott lenni -, nem kell azonban a kiskereskedelem szakértőjének lenni ahhoz, hogy megjósoljuk, hogyan alakul majd a forgalom a márciusi határidő utáni vasárnapokon. Különösen, hogy lokációját tekintve igencsak jó helyen található az üzlet - itt van a 2-es metró végállomása, az ideiglenesen nem üzemelő pályaudvar és 3 kerület is karnyújtásnyira van.
KATTINTS! Így cselezhetik ki a multik a vasárnapi boltzárat
Főként, hogy a boltban a választék is meglepően magas színvonalú. A Pénzcentrum a helyszínen azt tapasztalta, bár maga az ingatlan hagy némi kívánni valót maga után, az áruk minőségével és a választékkal alapvetően nincs gond. Kifejezetten jó volt például a zöldség-gyümölcs, vagy például a sajt választék, sőt vannak például bio és különböző egyedi igényekre szabott termékek is bőven a polcokon.








